2018. május 21., hétfő: Konstantin napja

Az RMDSZ törvénybe foglalná, hogy az erdélyi magyarság nem nemzetbiztonsági kockázat

Csoma Botond

Az RMDSZ törvénybe szeretné foglaltatni, hogy az erdélyi magyarságot ne lehessen nemzetbiztonsági kockázati tényezőnek tekinteni Romániában – jelentette ki egy pénteki kolozsvári sajtótájékoztatón Csoma Botond parlamenti képviselő, aki a Román Hírszerző Szolgálatot (SRI) felügyelő, és a nemzetbiztonsági törvények módosítására létrehozott különleges parlamenti bizottságban képviseli a szövetséget. 

A képviselő elmondta: ha ezt sikerül a törvénybe foglalni, már nem fordulhat elő, hogy különböző stratégiák kockázati tényezőként említsék például a székelyföldi autonómiatörekvéseket. Arra utalt, hogy 2015-ben a közrendre és közbiztonságra vonatkozó országos stratégia tervezete a székelység autonómiatörekvését bűnügyi jelenségként jellemezte, amely fenyegetést jelent az állampolgárok jólétére és biztonságára. A vitatott bekezdés végül nem került be a stratégiába, de – amint azt korábban Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke saját tapasztalataira hivatkozva kijelentette – ennek ellenére alkalmazzák.

Csoma Botond elmondta: az SRI-t felügyelő parlamenti bizottság titkáraként feltett kérdésére azt a választ kapta a szolgálat egyik vezetőjétől, hogy Székelyföld területi autonómiájának a követelését nem tekinti kockázati tényezőnek a titkosszolgálat, míg az a szabad véleménynyilvánítás keretei közé illeszkedik. (kiemelés tőlünk – szerk.) A meg nem nevezett SRI-vezető az autonómiatervezet parlamenti benyújtását is a szabad véleménynyilvánítás megnyilvánulásának tekintette. Hozzátette: az autonómia követelése csak akkor lenne kockázati tényező, ha követelői a demokratikus folyamatokba nem illeszkedő cselekedeteket tennének.

Csoma Botond azt is elmondta, hogy az önkormányzati vezetők nemzetbiztonsági okokból történt megfigyelése kapcsán azt a választ kapta: a határ menti települések migrációs kockázatai miatt van szükség esetenként ilyen megfigyelésre. Amikor nevet nem említve ugyan, de Horváth Anna volt kolozsvári alpolgármester féléves nemzetbiztonsági megfigyelésére kérdezett rá, azt a választ kapta, hogy a megfigyelést esetenként az is indokolhatja, hogy az SRI úgy ítéli meg: valamely önkormányzati vezető idegen országok titkosszolgálatával léphet kapcsolatba.

Csoma Botond a januárban meghalt Verestóy Attila helyét vette át az SRI-t felügyelő bizottságban. Egyes – nacionalista hangvételű – román nyelvű portálok élesen bírálták, hogy román és magyar állampolgársággal is rendelkező politikus került a titkosszolgálat bizottságába.

[Forrás: MTI]

 

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )