2019. május 24., péntek: Eszter, Eliza napja

Egyre nagyobb a zavar migráció-ügyben: mi folyik Magyarországon?

Ez a kérdés (még ha nem is szó szerint, de tartalmában így) többször is felmerült baráti beszélgetésekben az elmúlt napokban. Amilyen rövid a kérdés, olyan összetett a válasz. Ha ugyan az anyaországi médiából tájékozódva egyáltalán kaphatunk megnyugtató választ.

Ami látszik: az ellenzék szerint a magyar kormány becsapta az embereket, amikor nagyon sok milliárd forintból (közpénzből) Soros György, a migráció, azon belül is a kvóta szerinti elosztás elleni harcra építette fel a kommunikációját.

A becsapás alapjául az ellenzék szerint az szolgál, hogy Altusz Kristóf helyettes államtitkár egy máltai lapnak azt nyilatkozta, hogy “1294 menekültet kellett befogadnunk az országba, de nem álltunk ki a nyilvánosság elé(…)”

A kormány erre válaszul úgy próbált érvelni, hogy ennek semmi köze sincsen a Brüsszel által szorgalmazott kvótához, a Magyarországra jutó 1300 menekülthöz.

Beszéltek arról is kormánypolitikusok, hogy az elesetteken eddig is segített az ország, nincs itt semmi különös, aki ebbe az ügybe mást lát bele, az rosszul értelmezi a dolgokat.

Azt azért jegyezzük meg, hogy amikor néhány, a magyar állam által oltalmazott státuszban részesített menekültet fogadott volna panziójában egy vidéki férfi, majd őt emiatt a helyiek részéről atrocitás érte, Orbán Viktor kiállt a támadók mellett, mondván,

Nagyon helyes, hogy határozottan, hangosan és érthetően fejezték ki a véleményüket.

Ez a mozzanat azért fontos az ügyben, mert rávilágít arra, hogy bár a kommunikációjában most védekezésre kényszerült Fidesz-KDNP azzal próbája élét venni a kínos kérdéseknek, hogy a magyar komrány mindig is az rászorolók pártján volt, ez nem igaz.

Az pedig borzasztóan zavaró körülmény, hogy a kormány részéről eddig arról volt szó, hogy a magyar embereknek senki nem mondhatja meg, hogy kikkel éljenek együtt, majd éppen egy kormánytag ejti el azt a mondatot, amiből feketén-fehéren kiderült: az Orbán-kormány titokban migránsokat fogadott be.

Hogy a Fidesz-KDNP-t érzékenyen érinti ez az ügy, onnan is látszik, hogy hiába uralják a magyarországi média legnagyobb részét, immáron egy hete, minden nap magyarázkodni kényszerülnek. A magyarázkodás pedig nem jön át, és ahelyett, hogy megnyugtatnák vele a magyar embereket, azokban inkább újabb kérdések merülnek fel.

Például, hogy mennyire tesz jót az illegális bevándorlás elleni harc hitelességének, ha az úgynevezett “STOP Soros-törvény” bejelentésekor Pintér Sándor belügyminiszer újságírói kérdésre, az illegális bevándorlással összefüggésben azt mondja, „Én nem hiszem azt, hogy Soros György még idáig bárkinek is mondta volna, hogy ilyen szervezésben részt vesz.”

De hát ha Soros György ilyenben nem vesz részt, akkor mire ment el az a temérdek pénz a Soros-ellenes kampányban? Ha elutasítja a magyar kormány az EU által szorgalmazott, 1300 fővel szembeni menekültügyi eljárás lefolytatását, akkor miért fogadott be Magyarország titokban éppen 1300 főt. Nem mellékesen az elmúlt mintegy három évben összesen 2300 embert.

Valami itt nem stimmel. Egyelőre ennyi biztos. Mindenesetre mi tovább figyelünk, hátha mégis lesz majd értelmes magyarázat a kínos kérdésekre.

Csíki M. Zoltán

CÍMKÉK

Hozzászólások