2018. szeptember 22., szombat: Móric napja

Hogyan legyünk tragumúrák Nagyváradon?

Deák Árpád szobrászművész. Fotó: kronika.ro

„Mi jogot tartunk azon összes erdélyi és magyarországi területekre, amelyeken a románok mint geográfiailag összefüggő kompakt nép és nemzet laknak, úgy amint az ennek a népnek és nemzetnek tradíciójában is él.”

Az idézet Iuliu Maniutól származik. A neves román politikus a közeljövőben egész alakos szobrot kap egy egykori magyar városban, Nagyváradon. Nincs ebben semmi különös, hiszen a győztesek szabják meg az elfoglalt területek szimbolikus tereinek kinézetét is. Ebből a az egyszerű tényből kifolyólag, román szobrokkal, a „Nagy Egyesülésre” emlékeztető alkotásokkal árasztják el Szent László egykori városának szebb napokat is látott köztereit.

Ez eddig akár rendben is volna, még akkor is, ha magyar szívünk-lelkünk egyáltalán nem örül ennek a szimbolikus térfoglalásnak, hiszen keserűen bár, de tudomásul vesszük: kisebbség lettünk a magyar király által alapított, magyar királyok temetkezési helyéül szolgáló, a magyar történelemben és művelődésben egykor kiemelkedő szerepet játszó városban. Nem akármilyen kisebbség: az elmúlt majd harminc évben ugyanis „sikeresen” elértük, hogy szinte számba se vegyék létezésünket, és ehhez nem kellett még a románság nacionalista hevülete sem.

Iuliu Maniu köztéri szobrának helye a nagyváradi Szent Miklós székesegyház mellett lesz. Fotó: bihon.ro

Megfogyva bár, de törve nem, eddig ez volt a vigaszunk, de a jelek szerint ma már ez sem igaz. Megtöretettségünknek ugyanis egyre több jele van. Ne beszéljünk most politikusaink gerinctelen megalkuvásairól, vagy éppen szerencsétlenkedéseiről: ezt a krónikát mindenki ismeri, aki kicsit is követi az események forgatagát. Tudomásul vettük, hogy nekünk ebből is csak a selejt jutott, „érdekképviseletünk” legfeljebb saját érdekeit képviseli, a magyarság helyi érdekeit távolról sem. Ugyanakkor eddig legalább arra büszkék lehettünk, hogy kultúránk nagyjai, alkotóink nem engedtek a negyvennyolcból. Ha volt is politikus, aki koszorúzott december elsején, vagy éppen április 20-án ( a román csapatok 1919-es nagyváradi bevonulásának dátuma), elképzelhetetlen volt, hogy például egy helyi magyar festő mondjuk nagyméretű történelmi tablón örökítse meg Romániává válásunk pillanatát.

Csalódnunk kellet, mert eljött ez a pillanat is. Ha nem is festményt, de szobrot már  készít magyar ember olyan történelmi személynek, akinek mi magyarok semmi jót nem köszönhetünk. Kara Mihály nyomdokaiba lépve (ő volt az a magyar ajkú, zsidó származású szobrász, aki I Ferdinánd román király nagyváradi szobrát megalkotta, azt a szobrot, amely Szent László királyunk szobrának helyére került 1924-ben) Deák Árpád, a közismert szobrászművész most megalkotja Iuliu Maniu  nagyváradi köztéri szobrát.

Ha feltesszük a kérdést, mi vehet rá egy magyar embert, hogy olyasvalaki szobrát alkossa meg, akinek a magyarság kollektíve csak rosszat köszönhet, a válasz nem egyszerű: Tudatlanság talán? Nem tudja, hogy Iuliu Maniu egyik szervezője, és résztvevője volt a gyulafehérvári gyűlésnek, ahol a románok képviselői kimondták a Magyarországtól történő elszakadást? Nem tudja, hogy a magyarság számára kedvező második bécsi döntés revíziója Iuliu Maniu külpolitikai, de belpolitikai törekvéseinek is központi feladatát jelentette? Maniu vezetése alatt „Pro Transilvania” néven társaság alakult, melyben több párt képviseltette magát. Az egyesület célja a második bécsi döntés semmissé tételének elérése,  Észak-Erdély területének Romániához visszacsatolása volt. Deák Árpád talán nincs tisztában azzal sem, hogy 1944-45-ben Maniu nevét viselő félkatonai csoportok magyar embereket lőttek halomra, és fejeztek le baltával Erdély szerte?

Bár a tudatlanság nem erény, de ez esetben ez a jobb lehetőség. Ha ugyanis tisztában van a Maniu történelmi szerepe kapcsán felsoroltakkal, akkor már erkölcsi kérdésről van szó.  Ha mindezek tudatában vállalta a szobor megalkotását, akkor minden tehetsége, és az eddig létrehozott nagy számú, és magas művészi színvonalat képviselő alkotása ellenére nem más ő, mint egy megvehető ember, aki számára van az a pénz, amiért korpásodik a haj. Van az a pénz, amiért meghajlik a gerince, és van az a pénz talán, amiért még a román himnuszt is elénekli majd a szoboravatón. Ebben az esetben ő egy igazi díszmagyar lesz, akire ujjal mutogathat a román többség, mondván, miért is háborgunk, hiszen egyike a legjobbjaitoknak alkotta a „Nagy Egyesülést” vezénylő politikus szobrát?! Szomorú volna, ha valóban így lenne, mert a nagyváradi magyarság arculcsapása mellett újabb csalódást, és veszteséget jelentene. Azt ugyanis nem tudjuk megakadályozni, hogy Iuliu Maniu szobrot kapjon Nagyváradon, de hogy segítő kezet nem kell nyújtanunk hozzá, ha magunkat magyarnak tartjuk, az bizonyos. És ezt Deák Árpádnak is tudnia kell.

Barta Béla

 

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus (0 )