2019. május 23., csütörtök: Dezső napja

Iohannis: Romániában olyanok hoznak törvényeket, akik ellen bűnvádi eljárás indult

Romániában olyanok hoznak törvényeket az igazságszolgáltatás működéséről, akiknek közvetlenül érdekük megszabadulni az ellenük indult bűnvádi eljárásoktól, ez pedig a jogállamiság alapjait veszélyezteti – hangoztatta Klaus Iohannis államfő szerdán, a legfőbb ügyészség évértékelő értekezletén, a szociálliberális kormánykoalíció vezetőire utalva.

A jobboldali elnök ismét bírálta a baloldali kormánytöbbséget, amiért az Európai Bizottság és a Velencei Bizottság, valamint a romániai szakmai szervezetek figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyva olyan törvénymódosításokat fogadott el, amelyek akadályozzák az igazságszolgáltatás működését. Iohannis köszönetet mondott az ügyészeknek, hogy a “politikai felügyelet alá helyezésüket célzó folyamatos támadások” dacára, függetlenségükhöz ragaszkodva, a tavalyi év folyamán is hatékonyan végezték feladatukat.

Augustin Lazar legfőbb ügyész szintén azt állította, hogy a román igazságszolgáltatásra politikai nyomás nehezedik, és sérelmezte, hogy a kormány és parlament futószalagon hozza az ügyészek álláspontját figyelmen kívül hagyó, de karrierjüket és munkájukat közvetlenül érintő igazságügyi törvénymódosításokat. A legfőbb ügyész szerint 2018-ban a vádhatóság lejárató sajtókampánnyal is szembesült, amely egyes visszaélések leleplezése “ürügyén” az igazságszolgáltatás hitelének aláásását célozta.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter, aki már hónapokkal korábban Lazar felmentését kérte az államfőtől, nem vett részt a legfőbb ügyészség évértékelő értekezletén.

Az értekezleten több ügyész is karszalaggal jelent meg, tiltakozásképpen a bukaresti kormány múlt héten hozott, az ügyészségi vezetők kiválasztási eljárását módosító sürgősségi rendelete ellen, amellyel fél éven belül immár negyedik alkalommal változtatták meg az igazságügyi törvényeket.

[Forrás: MTI]

 

CÍMKÉK

Hozzászólások