2018. november 17., szombat: Gergő, Hortenzia napja

Két polgármestert váltott le a Kovászna megyei prefektus

Sebastian Cucu, Kovászna megye prefektusa leváltotta Sánta Gyulát és Lukács Róbertet, Kökös és Lemhény polgármesterét, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) összeférhetetlenséget állapított meg az elöljárók esetében.

A prefektus nem kívánta kommentálni az ANI döntését, de azt mondta: kötelessége volt leváltani a polgármestereket, miután ezek megtámadták a bíróságon az ANI határozatát, ám ezek nem adtak helyet az óvásnak, így a határozatok jogerőre emelkedtek. A törvény értelmében a polgármesteri hatáskört az alpolgármesterek veszik át. Egy csütörtöki polgármester találkozón Demeter Ferenc, Mikóújfalu polgármestere szolidarizált volt kollégáival és rámutatott: ezek „becsületesen dolgoztak és semmit nem loptak”.

Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök tudomása szerint több más település is van, amelyek polgármesterei hasonló helyzetben vannak.

„Az ANI jelentése szerint a két polgármester a mezőgazdaságban is dolgozott és Európai Uniós alapokat pályázott meg. Tudomásom szerint négy további polgármester van ebben a helyzetben. Szolidárisak vagyunk velük. Nem bűnözőket védünk, hanem azokat, akik közösségükért és családjaikért dolgoztak” – nyilatkozta Tamás Sándor.

[Forrás: Maszol]

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )