2019. április 9., kedd: Erhard napja

Megszűnhet a Jobbik? – Nevetséges indoklással taszítja a működésképtelenség szélére a pártot a számvevőszék

Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, Sneider Tamás, miután az Állami Számvevőszék (ÁSZ) újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra.

A képen a következők lehetnek: 6 ember, álló emberek

Sneider Tamás a rendkívüli sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az

összesen 1 milliárd forintnyi ÁSZ-bírság miatt most már komolyan felvetődött az a kérdés, hogy tudják-e a jelenlegi formában folytatni a nemzeti ellenállást.

A pártelnök szerint azért szabtak ki Orbán Viktorék újabb gigabírságot a Jobbikra, mert a Fidesz megijedt, hogy a hónapok óta tartó kormányzati lejáratókampány ellenére is erősödtek. Sneider Tamás arra célzott, hogy a bírság elsődleges célja a Jobbik EP-választási kampányának ellehetetlenítése.

Az exfideszes politikus által vezetett Állami Számvevőszék egy 2017-es maradványösszeg, valamint a NAV és a Magyar Posta felé fennálló tartozásukat értékelte tiltott támogatásként.

Az Állami Számvevőszék csütörtökön tette közzé jelentését, eszerint a legnagyobb ellenzéki pártot 136,4 millió forintra büntette meg, ez az állami támogatás megvonásával együtt 270 millió forint elvonást jelent.

A képen a következők lehetnek: 2 ember, álló emberek, tömeg és túra/szabadtéri

A Jobbik szerint viszont az egész eljárás abszurd, mivel az ÁSZ által ismeretlennek minősített 52,1 millió forintnyi saját forrása a párt 2017. évi maradványösszege, a szállítói hiteltartozás pedig két állami intézménytől származik. Vagyis – szerintük – az a helyzet állt elő, hogy

az ÁSZ szerint a Posta és a kormányhivatalként működő NAV finanszírozta tiltott módon a Jobbikot.

[Forrás: Index, Alfahír]

CÍMKÉK

Hozzászólások