2018. szeptember 22., szombat: Móric napja

Soros György ördögi terve – és ami valójában mögötte van

Soros György gazdasági érdekből migránsokat zúdít Európa nyakába. Miután Magyarország ellenállt ördögi tervének, megvásárolta az összes ellenzéki pártot, a civileket, egy teljes egyetemet és közéleti szereplők egész seregét. Ezalatt Romániában is gyülekezni kezdtek a hatalmi érdekei ellen szerveződő erők, akik Liviu Dragnea vezetésével átvették az állam irányítását. A dúsgazdag milliárdos nem is tehetett mást, létrehozott egy árnyékkormányt, és a demokratikusan megválasztott szociáldemokratákat megkerülve irányítani kezdte az országot. A szerveződő ellenállás azonban nem hagyta magát, felvették a harcot Soros ördögi tervének kiszolgálóival és nem hagytak más lehetőséget, végül meg kellet rendelni a párt elnökének meggyilkolását… Soros bérgyilkosai elindultak…  

Röviden így lehet leírni az elmúlt időszak politikáját összefogó összeesküvés-elméletet. Az egészben a legszomorúbb, hogy ennek elemei nem a napiufo.hu-n jelentek meg, hanem lassacskán a két kormány kommunikációjának gerincévé váltak.

Félreértés ne essék, nem akarom Soros Györgyöt pozitív színben feltüntetni. Az említett úrnak bőven vannak olyan ügyei, amelyek miatt az egyszerű székelyember már készítené a tekenőt, elküldené a medvével málnászni vagy csak egyszerűen megmutatná neki, hogy milyen jól feni a bicskáját. Fontos azonban azt is látnunk, hogy sokan önös politikai érdektől vezérelve pont ezt használják ki. Ettől a személytől a legtöbb jóérzésű embernek feláll a szőr a hátán, és éppen ezért ő a tökéletes ellenség.

Sokkal egyszerűbb hadakozni egy távoli, 88 éves öregemberrel, mint megbirkózni mondjuk az egészségügyi szakszervezetek és érdekkörök bonyolult rendszerével, vagy éppen felszámolni a korrupciót, amelyben ők maguk is érintettek.

Dragneát az élet egy óriási kihívás elé állította. “Hősünk” bíróság elé kellet álljon, mivel többek közt azzal gyanúsították, hogy lefizetett egynéhány szenátort, bűnszervezetet hozott létre és illetéktelenül használt fel európai uniós forrásokat.

Mit tehet így a politikus? Dragnea két út közül választhatott: elfogadja az ítéletet, amelyet kirónak rá, és ezáltal eltűnik a süllyesztőben, vagy szembeszáll a döntéshozó szervvel. Az első megoldás nem épp kecsegtető, a második viszont nehezen kivitelezhető. Egy jogállamban nehezen viselik, ha valaki szembeszáll a törvényekkel, és még az ország vezetője is akar lenni.

Ha meg akarunk szabadulni a Korrupcióellenes Ügyészség jelentette veszélytől, akkor mi a legjobb megoldás? Ha eltöröljük vagy legalábbis mozgásképtelenné tesszük azt. És ha már van egy ítélet a fejünkön? Akkor kellene hozni egy olyan törvényt, ami felszabadít. Na, de ezt hogyan lehet megetetni az emberekkel? A megoldás egyszerű: hőssé kell váljunk, és meg kell mutassuk, hogy aki az ítéletet hozta, az maga az ördög. Vagy még annál is rosszabb: Soros embere!

Ha azt gondoljuk, hogy a fenti gondolatvezetés a Trónok Harca legújabb évadjának, vagy éppen a szerző egy új művének a része, akkor tévedünk. Nézzük csak meg, hogy mi zajlott le a román politikában az elmúlt években.

Gondolom, nem kell sokat ecsetelni, hogy mennyire sikeresen működik ez.

De gondoljunk csak bele, hogy mi lett volna akkor, ha Dragnea úgy kerül az ország élére, hogy nem pecsételi az életrajzát a leleplezett korrupció! Mit tehetett volna azért, hogy soha se kerüljön elő az ügye?

A legegyszerűbb megoldás az lett volna, ha szépen csendben átveszi a bíróságok, az ügyészség feletti irányítást, és nem engedi, hogy létrejöjjön egy olyan szerv, amely feltárhatná kétes érdekeltségeit. Mint a nagy többséggel megválasztott kormány feje (ha nem lett volna elítélve, bizony miniszterelnök lenne) mindezt meg is tehette volna. Persze a fenti hatóságokat úgy lett volna a legcélszerűbb átvenni, hogy azok megőrizzék látszólagos függetlenségüket. Ezt követően szépen sorra ellehetetleníthetett volna minden olyan hatalmi gócot, amely veszélyt jelent rá: a független médiát, a tudományos közeget, a civileket és végül a kormányoldalon kívül álló pártokat. Ezekhez persze felhasználva a ki nem játszott kommunikációs ütőkártyáját: Sorost. Érdekes egy országban élnénk, az biztos. De hát ilyen nem történhet meg, nem igaz?

Akkor most lépjünk egy lépést hátrébb és tegyük félre a pártpolitikai nézeteinket. Nem történt ez meg az anyaországban? Védekezhetünk persze azzal, hogy ez a helyzet más. Tény, hogy magyarként szívünkhöz közelibb hely, de gondoljuk csak bele jobban!

Képzeljünk el egy olyan Romániát, ahol a független ügyészség élén a PSD volt képviselője áll. Ahol egy Teleorman megyei ex-gázszerelő pár év alatt az ország legvagyonosabb embere lesz. Ahol a legolvasottabb újságok szerre bezárnak vagy vörös színbe burkolóznak. És ahol a legnagyobb ellenzéki pártot több millió lejes bírsággal sújtják.

Akarnánk egy ilyen országban élni?

Szabó Nimród

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )