2018. július 27., péntek: Olga, Liliána napja

Trianoni csapatjáték

Ha a magyarok kéne elnevezzék a huszadik századot, valószínűleg Trianon lenne a neve. Ennél meghatározóbb, a magyar emberek egyéni és közösségi életének (kényszer)pályát szabó történeti esemény ugyanis nem volt a múlt században. Minden más kiemelkedő történés (1956, 1989) valahol Trianon derivátuma, egyenes következménye, lecsapódása.

Trianon egy gonosz társasjáték előre leosztott lapokkal, ahol az ellenfelek szabályt szegve játszottak és játszanak, a pályát, a játék feltételeit és a szabályokat ők maguk szabták, a játék végcélja pedig puszta létünk, illetve az ő szemszögükből inkább létünk lehető legteljesebb felszámolása. A kiút Trianon sírgödréből pedig szintén csak csapatjátékkal lehetséges, ahol minden magyar csapattag egy irányba húz, és az sem árt ha van külső segítség is.

Gyász vagy ünnep?

Trianon meghaladásához először tisztázni kell, mit is jelent számunkra június 4-e. Sikerült ugyanis Trianon kapcsán is összezavarni fogalmakat, amikor az addig egyértelműen gyásznapnak számító dátumra időzítették a Nemzeti Összetartozás Napját. Nyilvánvaló, hogy a szándék alapvetően jó volt és nemes, hiszen a nemzeti összetartozás nagyon fontos, csak éppen nem erre a napra kellett volna időzíteni. Senki nem gyászol és ünnepel ugyanazon a napon, senki sem hullat könnyeket mondjuk Nagyvárad Oradeává válása kapcsán, és örvendezik ugyanakkor, hogy az ártándi határátkelőn immár személyi igazolvánnyal is könnyű az átkelés … Szögezzük le tehát: június negyedike gyásznap, amikor a magyarság hazája kétharmadának elvesztésére emlékezik. És erre a gyászra nem gyógyír semmilyen izzadtságszagú barackfa-dal, sem pedig a politikusok összetartozást hangsúlyozó beszédei. Az amputált testrészek ugyanis sem a bugyuta énekelgetéstől, sem pedig a retorikai csúcsteljesítményektől nem ragadnak vissza a csonka testre.

A zűrzavar persze mindig fentről indul. Az, hogy egy roppant szomorú, a nemzethalál vízióját majdnem valósággá tevő történelmi esemény évfordulóját örömünneppé lehet változtatni, még Orbán Viktor híveinek sem feltétlenül tetszik, elég megnézni a miniszterelnök közösségi oldalán az adott napon született bejegyzéshez fűzött kommentárokat

Ünnep?

 

Ne hagyd elveszni …

Ha már tudjuk, hogy ünneplünk vagy gyászolunk, feltehetjük a kérdést: egy évszázaddal a tragikus esemény után van még keresnivalója a  magyarságnak közösségi, netán állami szinten a jelenlegi magyar határokon túl? Elveszett-e mondjuk Erdély? Van e lehetőségünk, erőnk, képességünk, akaratunk visszatérni oda, ahol valaha otthon voltunk? Elvi kérdés ez, és minden magyar világnézetének megfelelő választ ad rá. Vannak akik szerint Trianon örök, és le kell mondanunk az álmodozásról, sőt még az autonómia sem reális cél. Mások pedig úgy vélik ez a hozzáállás vezetett el ahhoz a ponthoz ahol közösségként most vagyunk, és igenis merni kell nagyot álmodni: a cél a nagyhatalmak által támogatott revízió legyen, vagyis Trianon területi korrekciója.

 

Út és cél

A reálisan elérhető (hiszen volt rá példa a huszadik században) maximális célt tehát már leszögeztük, de mi az a minimum, amiből nem engedhet sem a magyar állam, sem pedig az egyre fogyatkozó külhoni magyar közösségek? A válasz erre adódik: az autonómia, annak minden formájában (személyi, kulturális, területi). Ha a mindenkori  magyar kormány ezt a célt tűzi ki maga elé minimumként, és a külhoni magyar közösségek vezetőivel szoros együttműködésben mindent meg is tesz ezért, van esély a sikerre. Ehhez viszont komoly munkára, gazdasági és katonai erőre, demográfiai súlyra, diplomáciai kiállásra és erős szövetségesekre van szükség. Ez az a bizonyos trianoni csapatjáték, ahol jól kell megválasztani a csapattagokat, tudni kell az eszközöket és a lehetőségeket felmérni, és maximálisan kihasználni a cél érdekében. A siker, ebben az esetben nem marad el, mint azt a dél-tiroli példa is bizonyítja.

Különösen fontos az, hogy a magyar politikum konszenzust alakítson ki ebben a kérdésben, és a jó kezdeményezések, támogatható erőfeszítések zöld utat kapjanak, akár kormányzati, akár ellenzéki oldalról érkezzenek.

 

Trianon elengedése

A trianoni trauma legyőzésében, hatásainak semlegesítésében, majd felszámolásában sokat segít, ha képesek vagyunk Trianont „elengedni”. Ez nem könnyű, hiszen érzelmek, mégpedig heves érzelmek kapcsolódnak ehhez a tragédiánkhoz. Ugyanakkor tudomásul kell vennünk, ez egy történelmi esemény, aminek negatív hatásait sem dühöngéssel, sem könnyhullatással, sem fogcsikorgató átkozódással nem tudjuk felszámolni., Csak és kizárólag odaadó munkával, egységes fellépéssel, céltudatos, hosszú távra tervező csapatmunkával. Így talán száz esztendő múlva Trianon sem lesz más mint egy sötét árnyék a múltból, aminek legyőzését dédunokáink majd sikertörténetként mesélik a saját gyermekeiknek.

Barta Béla

CÍMKÉK

Hozzászólások

Wordpress (0)
Disqus ( )