2019. január 16., szerda: Gusztáv napja

Újabb városnak lett elege Bukarestből

Épp hogy hivatalosan aláírta Kolozsvár, Temesvár, Nagyvárad és Arad polgármestere az érintett négy nagyváros közös fejlesztési terveinek összehangolását célzó Nyugati Szövetség létrehozásáról szóló dokumentumot, máris bejelentkezett egy csatlakozni kívánó város.

Kapcsolódó kép

Ioan Popa, Resicabánya polgármestere jelezte: ő maga is belépne a szombaton létre hozott „elitklubba”, mivel ebben látja a fejlődés lehetőségét Krassó-Szörény megye székhelye számára. Mivelhogy a négy alapító város önkormányzata már bizonyított, és követendő példát jelent.

Mint elmondta, az általa vezetett önkormányzat hajlandó bármilyen erdélyi vagy bánsági szövetséghez csatlakozni, amely a fejlődést szolgálja.

Mint mondta, már eddig is többször felhívta a nagyváradi és az aradi polgármestert, és mindig hasznos, konkrét válaszokat kapott a kérdéseire.

Elpanaszolta, hogy számos olyan infrastrukturális projekt van, amelyet a kormány elmulasztott megvalósítani, de egy ilyen szövetség keretében megépíthető lenne. Ilyen a Resicabánya és Temesvár közötti vasútvonal felújítása, hiszen jelenleg elfogadhatatlanul hosszú az utazási idő a két település között.

Annak kapcsán, hogy a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) egyes politikusai szeparatista akciónak bélyegezték a kezdeményezést, csak legyintett, mondván: aki ilyesmit mond, az vagy nem rendelkezik elegendő információval, vagy rosszindulatú, és képtelen felfogni egy ilyen szövetség valódi jelentőségét.

Azért érdemes megjegyezni, hogy Popát ugyanúgy az ellenzéki Nemzeti Liberális párt (PNL) színeiben választották meg polgármesterré, mint a Nyugati Szövetséget tető alá hozó négy elöljárót. Vagyis azért a központosítással és a bukaresti vízfejjel szembeni jogos ellenérzések mellett vaskosan benne van a politika is a kezdeményezésben.

Ami ettől függetlenül az utóbbi 30 év egyik legjobb projektje, hiszen létrehozói a helyi autonómiára és a közösségek szabad társulására hivatkoznak. A cél pedig a négy város infrastruktúrájának fejlesztése oly módon, hogy közösen pályázzanak uniós támogatásokra, a mindent megfojtó bukaresti bürokrácia megkerülésével.

Frissítés:

Lassan Erdély városai felsorakoznak a Nyugati Szövetségben, Szeben is csatlakozna

[Forrás: Főtér]

CÍMKÉK

Hozzászólások