2019. augusztus 16., péntek: Ábrahám napja

A magyar tagozat képviselői bojkottálták a MOGYE beolvasztásával létrejött új egyetem chartájának elfogadást

A magyar tagozat képviselőinek távollétében fogadta el kedden a működését leíró egyetemi chartát a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) és a Petru Maior Egyetem egyesülésével létrejött Marosvásárhelyi Orvosi, Gyógyszerészeti, Tudomány- és Technológai Egyetem (MOGYTTE) szenátusa.

A magyar tagozat vezető tanácsa szeptember végén döntött arról, hogy az akaratuk ellenére végrehajtott egyetemegyesítés elleni tiltakozás jeleként a magyar tisztségviselők mindaddig nem töltik be tisztségüket, amíg nem születik az egyetemen belüli magyar nyelvű oktatás jövőjét hosszú távon biztosító, megnyugtató döntés. Így a szenátus magyar tagjai nem vettek részt a charta megvitatásában és elfogadásában.

Szabó Béla professzor, a magyar tagozat vezetője szerdán elmondta: az új charta nem hoz újítást a magyar tagozat vonatkozásában: megerősíti azt a szerkezetet, amely ellen a magyar tagozat immár hat éve eredménytelenül küzd. Hozzátette: az új charta megerősíti ugyanakkor a rektor és az igazgatótanács hatalmát az intézményen belül.

Szabó Béla megemlítette: az egyetemegyesítés felvetésekor Leonard Azamfirei rektor utalásokat tett arra, hogy az egyesített struktúrában a magyar tagozat elvárásai is teljesülhetnek. Az egyesítésről szóló szenátusi határozat elfogadása óta eltelt fél évben azonban a rektornak nem jutott ideje leülni tárgyalni a magyar tagozat képviselőivel, és ebben az évben aligha kerülhet erre már sor. A tagozatvezető kitért arra is, hogy a bíróságon támadták meg az egyetemegyesítésről szóló májusi szenátusi határozatot, mert álláspontjuk szerint az nem szabályszerűen született, de a bíróság még nem tárgyalta az ügyet.

A MOGYE kizárólag magyar tannyelvű intézményként alakult meg 1945-ben. Az intézményben a kommunista pártvezetés szóbeli utasítására vezették be 1962-ben a román nyelvű oktatást is, amely fokozatosan háttérbe szorította a magyar orvosképzést. Az elmúlt években az egyetem vezető testületei a román oktatók kétharmados többségével működtek, és a magyar tagozat elsorvasztására törekedtek.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások