2019. május 23., csütörtök: Dezső napja

Az elnök egyáltalán nem elégedett az alkotmánybírósági indoklással

Az alkotmánybíróság korrupcióellenes főügyészt érintő döntésének indoklása több kérdést vet fel, mint ahányat megválaszol – nyilatkozta Klaus Iohannis kedden, a Velencei Bizottság küldöttségével folytatott megbeszélést követően.

Az államfő azt mondta, elolvasta a taláros testület indoklását, de még folyamatban van annak elemzése, a követendő lépésekről ezután döntenek.

„Már mondtam, hogy addig fogjuk olvasni ezt az indoklást, amíg nagyon jól megértjük. Még van egy kis olvasnivalónk” – fogalmazott az államfő,

Iohannis szerint az indoklás által felvetett kérdésekre a politikusoknak kellene választ adniuk. „A vita a korrupció elleni küzdelemből indult ki, és jogosan merül fel a kérdés: ha ennyi politikus elégedetlen a korrupció elleni küzdelemmel, ha ennyit tárgyalnak róla, szükség van-e még egyáltalán korrupció elleni harcra Romániában? Az én válaszom határozott és világos: Romániának szüksége van a korrupció elleni küzdelemre, amelyet a lehető leghatározottabbnak kell folytatni, és a román állampolgároknak bízniuk kell abban, hogy ez a harc igazságos. Van egy új miniszterünk, aki dönt, és ott az elnök, aki végrehajt? (…) És mi van a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanáccsal? Hogyan tudja ellátni legfontosabb szerepét, ha nem szólhat bele a főügyész menesztésével kapcsolatos eljárásba?” – sorolta a kérdéseket az elnök, aki szerint ezekre választ kell adni, akár közvita keretében, amelyet készen áll meghirdetni, ha szükség lesz rá.

Iohannis rámutatott, a PSD egy ideje arra törekszik, hogy „amputálja az államfő hatásköreit”, és ebbe az irányba mutat most az alkotmánybíróság döntése is. Az elnök nyilatkozatában kilátásba helyezte egy népszavazás kiírását is. „Széles körű vitára van szükség, amelyben minden érdekelt fél részt vesz, végül pedig talán arra is szükség lehet, hogy mondjon véleményt a nép” – tette hozzá.

[Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások