2019. május 25., szombat: Orbán napja

Börtönlázadás Rióban

A város egyik túlzsúfolt börtönében a fegyencek túszul ejtették a személyzet néhány tagját, a rendet még hétfő reggel sikerült helyreállítani.

képünk illusztráció

Az elit kommandós egységek és a rendőrség alakulatai időközben körülzárták a Milton Dias Moreira börtönt, ahol helyi idő szerint vasárnap délután tört ki a fegyenclázadás – olvasható a Rio de Janeiro állam büntetés-végrehajtási igazgatóságának közleményében.

A sajtónak e-mailen eljuttatott dokumentum nem tett említést arról, hány börtönőrt tartottak fogva, s az sem derült ki, voltak-e halálesetek vagy sebesülések az eredetileg kevesebb mint 900 fő befogadására tervezett büntetés-végrehajtási intézetben, ahol jelenleg több mint kétezren raboskodnak. A rendőrség végül 18 túszt szabadított ki.

A Globo brazil tv-csatorna úgy tudja, hogy a 884 férőhelyes börtönbe 2027 embert zsúfoltak. Hét börtönőr került a rabok kezére, közülük hármat azonban sikerült kiszabadítani. A tévé előzetes értesülései szerint a lázadás egy szökési kísérlettel összefüggésben tört ki. A rendteremtés során legalább két fegyenc lőtt sebet kapott.

Brazíliában túlzsúfoltak a börtönök, és gyakoriak a lázadások. Nemzetközi jogvédő szervezetek ezért gyakran bírálják az országot, külön is kifogásolva az elégtelen élelmezést, és hogy a cellák gyakran annyira zsúfoltak, hogy nincs hely bennük lefeküdni.

Michel Temer brazil elnök pénteken utasította a hadsereget, hogy vegye át az irányítást Rio de Janeiro állam rendőrsége és börtönei felett a drogbandák gerjesztette bűnözési hullám megfékezése érdekében. Az intézkedést a brazil kongresszusnak is jóvá kell hagynia, amit várhatóan meg is tesz a héten.

[Forrás: maszol.ro]

CÍMKÉK

Hozzászólások