2019. május 13., hétfő: Szervác, Imola napja

Dragnea szerint is megpróbálták megölni a PSD volt miniszterét

Laboratóriumi vizsgálatok igazolják Liviu Dragnea PSD-elnök szerint, hogy a volt erdőügyi miniszter, Doina Pană életére törtek, de a DIICOT halogatja a nyomozást.

Egy vasárnap esti televíziós műsorban a Szociáldemokrata Párt elnöke arról beszélt, hogy ő volt az első ember, akinek Doina Pană megmutatta az orvosi vizsgálatok eredményeit, amelyek arra utalnak, hogy megmérgezték. „Véleményem szerint Doina Pană volt a legbátrabb erődügyi miniszter. A legbátrabb miniszter! De hatalmas érdekeket sértett, mert például az általa bevezetett erdőfigyelő rendszernek köszönhetően elképesztő ütemben esett vissza az illegális fakitermelés” – jelentette ki Dragnea.

A nagyobbik kormánypárt elnöke ugyanakkor kifejtette, nem érti, hogy a DIICOT miért halogatja a nyomozást ebben az ügyben, holott bizonyítékok állnak rendelkezésére, mint ahogy például a tavaly augusztus 10-i tüntetés ‘hátterében álló valós történésekről’ is elodázza a kivizsgálást.

A DIICOT-hoz közel álló források május 9-én közölték, hogy a hatóság emberölési kísérlet és szervezett bűnözői csoport létrehozásának gyanúja miatt eljárást indított, miután Doina Pană volt erdőügyi és vízgazdálkodási miniszter panaszt nyújtott be, azt állítva, hogy higannyal mérgezték meg.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások