2019. augusztus 16., péntek: Ábrahám napja

Emelkedhet a romániai palackozott ivóvíz ára

Évente mintegy kétmilliárd liter ásványvizet palackoznak Romániában, ennek több mint a fele Székelyföldről származik.

Ugyanakkor a hatszáznál is több nyilvántartott ásvány- és gyógyvízforrás közül csak 56-nak van megfelelő minősítése és palackozási engedélye, közülük húsz Székelyföldön bugyog a felszínre. A szénsavas ásványvizek 65 százalékát székelyföldi források adják, ennek megfelelően a két piacvezető ásványvíz-forgalmazó – mindkettő termékei kaphatók Magyarországon is – egységei is ott termelnek. A Borszék román érdekeltségű cég birtokában van, míg a csíkszentkirályi telephelyű Hargita Gyöngye magyar üzletember tulajdona.

Az iparágból származó nyereségnek viszont csak a töredéke marad helyben, túlnyomó része az állami költségvetést, illetve a palackozó-értékesítő cégeket gazdagítja. Az Ivóvíz-palackozók Egyesülete szerint azonban a kormány egyfajta államosításra készül, a tervezett előírások ugyanis a források körüli telkeket is állami tulajdonba vonnák, miközben a felszínre kerülő víz is az államé.

Az új előírás nyomán az állam válna a fúrás körüli terület tulajdonosává, az igazi tulajdonosnak, a kitermelő vállalkozásnak saját területén utat kell biztosítania az állam képviselőjének.

A magántulajdon elvének figyelmén kívül hagyásán túl az új jogszabály a palackozott ivó- és forrásvíz drágulásával is fenyeget, kitermelőinek ugyanis a természetes ásványvizet palackozókhoz hasonlóan köbméterenként négy euró bányajáradékot kell fizetniük. Az ágazati munkáltatók szerint ugyanakkor a megemelkedett költségek miatt a bányajáradéktól függetlenül is elkerülhetetlennek tűnik az áremelés. Az ipari felhasználók esetében 60 százalékkal emelkedett a villanyáram ára, és a csomagolóanyag kötelező újrahasznosítása is jelentős drágító tényező.

A forrás- és egyéb ivóvizek után eddig nem kellett illetéket fizetni, kitermelésük átlag 57 lejbe (1 lej 74 forint) került egymillió literenként. A természetes ásványvíz bányailletéke 1998 óta négy euró/köbméter, ha a palackozó közvetlenül a Nemzeti Ásványi Erőforrások Ügynökségétől szerezte be a kitermelési engedélyt, illetve megközelíti a nyolc euró/köbmétert, ha az Ásványvizek Országos Társaságától (SNAM), vagyis közvetve kapta.

A kitermelési licenceket amúgy az előbbi bocsátja ki, de a haszonélvezők között szerepel az utóbbi, beépített állami intézetnek számító SNAM is. Ugyanakkor az állam saját palackozójaként is értelmezhető társaság adja bérbe a magánvállalkozásoknak a források egy részét.

Az „átjátszóállomás” felszámolására több kísérlet is történt, a törvénytervezetek azonban ez idáig fennakadtak a különböző lobbik hálóján. A jelenlegi állapot fenntartása mellett kardoskodók azzal érvelnek, hogy a társaság megszűnésével csökkenne a magáncégek fölötti kontroll, ami monopolhelyzet kialakulásával veszélyeztetne. Ez a társaság szokta végigvinni a három-négy éves feltárási folyamatokat is, vállalva annak kockázatát, a kis cégek ugyanis képtelenek lennének viselni a feltárás rizikóit.

A legégetőbb kérdés viszont az, hogy hová megy a bányaadó, illetve a feltárással kapcsolatos egyéb illetékek. Az önkormányzatok érdeke az, hogy az ilyen módon képződő jövedelemnek legalább a fele maradjon helyben. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ezt a célt követő jogszabály-módosító előterjesztései elsősorban azt tisztáznák, hogy mi számít stratégiailag fontos altalajkincsnek és mi helyi érdekeltségűnek.

Álláspontjuk szerint a homoknak, kavicsnak, ásványvíznek vagy éppen a termálvíznek helyi köztulajdonba kellene kerülnie, és a kitermelés után befizetett illeték ötven százaléka maradhatna a helyi önkormányzatoknál, amit településfejlesztésre, illetve az iparág támogatására lehetne fordítani.

[Forrás: magyarnemzet.hu]

CÍMKÉK

Hozzászólások