2019. május 25., szombat: Orbán napja

Ezután nem csak az alkoholszintet, hanem a kábítószerezést is le tudják ellenőrizni a rendőrök

Két héten belül olyan felszerelést kapnak a közlekedési rendőrök, amellyel a helyszínen kiszűrhetik azokat az autóvezetőket, akik tudatmódosító szereket fogyasztottak, jelentette be kedden Nagyváradon Carmen Dan belügyminiszter.

Képtalálat a következőre: „depistare etnobotanice politie”

A tárcavezető, aki az év első negyedév tevékenységét kiértékelő összejövetelen vett részt Nagyváradon, azt mondta, az új eszközöket elsősorban a „kockázatnak kitett régiókban”, például a tengerparton vetik be.

Carmen Dan elmondta: nemsokára módosító indítványt terjeszt be, amely megtiltja a sofőröknek, hogy vezetés közben élő telefonos közvetítéseket folytassanak.

Egy másik módosító javaslat bevezetné az elektronikus karperecet, amelynek kötelező viselésétől a családon belüli erőszak visszaszorítását várják.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások