2019. november 16., szombat: Ödön napja

Halálos késelés Párizsban

Két ember meghalt, egy harmadik áldozat pedig súlyosan megsebesült, amikor késsel támadt járókelőkre egy férfi egy Párizs közeli településen: a merénylőt a rohamrendőrök agyonlőtték – közölte a francia rendőrség.

A BFM francia hírtelevízió úgy tudja, hogy a férfi a támadás közben arabul azt kiáltotta: „Allahu akbar” (Allah hatalmas).

Az eset a Versailles-tól nyugatra fekvő, a párizsi agglomeráció egyik szegénynegyedének számító Trappes településen történt. A támadó egy bódéban eltorlaszolta magát, a rohamrendőrséget kellett bevetni – mondta el egy rendőri illetékes, aki arról egyelőre nem tudott nyilatkozni, hogy terrorcselekmény történt-e.

Az Europe1 rádió honlapja úgy értesült, hogy az áldozatok a támadó közeli hozzátartozói – a Reuters brit hírügynökség szerint a lánya és nővére -, így a rendőrség elsősorban családi tragédiára gyanakszik.

A támadás elkövetését ugyanakkor röviddel a történtek után az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vállalta magára, de erre semmifajta bizonyítékkal nem szolgált. Gérard Collomb belügyminiszter üdvözölte a „rendvédelmi erők reagálását és mintaszerű mozgósítását”.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások