2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

Iohannis nem enged Dăncilă kérésének, nem nevezi ki a minisztereket

A miniszterelnök állítása szerint az államfő közölte vele, hogy elutasítja a szállításügyi, illetve a regionális fejlesztési minisztérium élére jelölt személyek kinevezését.

A pénteki kormányülés elején Viorica Dăncilă azt mondta, Klaus Iohannis elnök ismét bebizonyította, hogy nem képes ellátni az alkotmány által is előírt közvetítő szerepet. „Az államfő minden nyilvános szereplésének hangsúlyozottan politikai jellege van, csak azzal foglalkozik, hogy támadja a Szociáldemokrata Pártot” – panaszkodott a miniszterelnök, hozzátéve, a nap folyamán tárgyalt Iohannisszal a szállításügyi, illetve a regionális fejlesztési miniszteri tisztségre vonatkozó javaslatokról, és az elnök közölte vele, hogy el fogja utasítani a miniszterjelöltek kinevezését, de ezúttal sem indokolta meg döntését.

Dăncilă szerint az államfő ezzel ismét bebizonyította, hogy akadályozni akarja a kormány tevékenységét, ugyanakkor olyan helyzetet idéz elő, amely árt az ország nemzetközi megítélésének, hiszen Romániának úgy kell átvennie az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét, hogy e két fontos minisztérium helyzete nem tisztázott.

Az alkotmánybíróság múlt heti határozatában megállapította, Klaus Iohannis államfő alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a kormány és az Államelnöki Hivatal között azáltal, hogy elhalasztotta a szállításügyi és a regionális fejlesztési minisztérium élére jelölt személyek kinevezését.

A PSD országos végrehajtó bizottsága november 21-én határozott arról, hogy Lia Olguţa Vasilescut jelöli a regionális fejlesztési, Mircea Drăghici-ot pedig a szállításügyi miniszteri tisztségbe. A döntést azt követően hozta meg a testület, hogy Iohannis elnök elutasította Ilan Laufer és Lia Olguţa Vasilescu kinevezését e két tárca élére.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások