2019. augusztus 17., szombat: Jácint napja

Kelemen szerint nem a román barátok ellen használják a magyar szimbólumokat

Amikor a nemzeti és közösségi szimbólumainkat használjuk, nem rövidítjük meg román barátainkat – hangsúlyozta pénteken Nagyváradon az 1848–49-es Forradalom és Szabadságharc kitörésének évfordulóján tartott ünnepségen Kelemen Hunor.

„Ma is embert próbáló időket élünk itthon és Európában. (…) Ma nagy változások előtt áll a világ és áll maga Európa is. Mi az őshonos etnikai nyelvi kisebbségek ügyét az elmúlt években európai üggyé tettük. Elindítottuk útjára a kisebbségvédelmi csomagot, összegyűjtöttünk több mint egymillió-kétszázezer aláírást, és azt akarjuk, hogy az Európai Unió közösségi szinten rendezze az őshonos kisebbségek ügyét” – reménykedett Kelemen.

Hozzátette: Romániának pontosan száz esztendeje volt arra, hogy a gyulafehérvári ígéreteket betartsa. Azt mondta: nem csak védekezni, hanem építkezni is kell, amihez európai uniós és anyaországi segítség is kell. „De tartsunk sorrendet: most az Európai Parlamentben kell megerősödnünk, erős Kárpát-medencei magyar képviseletet kell biztosítanunk” – zárta beszédét kampányüzenettel Kelemen Hunor.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások