Elkezdődtek a nyári hadgyakorlatok, amelyekben Magyarországon négyezer katona vesz részt 700-800 technikai eszköz és több mint negyven helikopter támogatásával – közölte a Magyar Honvédség dandártábornoka pénteken az M1 aktuális csatornán.Elolvasom

  A Magyar Honvédség új fejlődési pályára lép – hangsúlyozta a honvédelmi miniszter vasárnap Budaörsön, családi nappal egybekötött haditechnikai bemutatón. Mint elmondta, itt olyan eszközökkel ismerkedhetnek meg a jelenlévők, amelyekkelElolvasom

Az új helikopterek, harckocsik és tüzérségi eszközök mellett Carl Gustaf páncéltörő fegyvereket is vásárol a Honvédség – árulta el Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese az Echo TV-n. BárElolvasom

Visszaérkeztek az oroszországi nagyjavításról a Magyar Honvédség Mi-24-es harci helikopterei – hangzott el az M1 csütörtök reggeli műsorában. Kollár József dandártábornok elmondta: a négy harci helikoptert a javítás során teljesen,Elolvasom

Huszonnégy év után újraindítják a tartalékostiszt-képzést Magyarországon – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hungária körúti campusán tartott állománygyűlésen csaknem négyszáz önkéntes tartalékos egyetemista, diplomásElolvasom

A Magyar Honvédség fejlesztésében a légierő prioritást élvez – közölte a honvédelmi miniszter az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában. Benkő Tibor elmondta: a honvédség 10 éves fejlesztési tervét, aElolvasom

  Gyalogsági kézi lőfegyvereket fog gyártani Magyarország – jelentette be a Simicskó István honvédelmi miniszter és Karla Slechtová cseh védelmi miniszter szerdán Budapesten. Az erről szóló licenszszerződést szerdán Budapesten írtaElolvasom