2019. november 17., vasárnap: Gergő, Hortenzia napja

Találkozni fog egymással Trump és Putyin

Megállapodás született az orosz-amerikai csúcstalálkozóról Vlagyimir Putyin orosz elnök és John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó megbeszélésén – jelentette be újságíróknak szerdán Moszkvában Jurij Usakov, az orosz elnök külpolitikai tanácsadója.

Usakov szerint Vlagyimir Putyin és Donald Trump amerikai elnök találkozóját egy harmadik országban fogják megtartani (nagy valószínűséggel Helsinkiben). Mint mondta, a helyszínt egy csütörtöki közös sajtótájékoztatón fogják hivatalosan bejelenteni.

„Ennek a találkozónak, amelyet sokáig terveztünk, a kétoldalú viszonylatban nagy jelentősége van mind Oroszország, mind az Egyesült Államok számára. Úgy gondolom, hogy ez lesz a nyár legfontosabb külpolitikai eseménye” – mondta a tanácsadó.

Usakov közölte, hogy Putyin Boltonon keresztül szóbeli üzenetet intézett Trumphoz. Ennek tartalmáról annyit árult el, hogy az orosz elnök a jókívánságok mellett azt is kifejezésre juttatta, nagyon nagy jelentőséget tulajdonít kettejük találkozójának, és üdvözölte amerikai hivatali partnerét.

Az orosz elnöki apparátus tisztségviselője szerint a csúcsról folytatott egyeztetések zárt csatornákon folytak, és a találkozó kiválasztott helyszíne mindkét fél számára „nagyon kényelmes”. Mint mondta, az elnökök megbeszélése, a protokolleseményekkel – a munkareggelivel és a közös sajtótájékoztatóval – együtt több órán át eltarthat.

Putyin a Boltonnal folytatott megbeszélés során kifejezte reményét, hogy az amerikai elnök tanácsadójának moszkvai látogatása előrelépést jelent majd a kétoldalú kapcsolatok átfogó helyreállítása felé. Mint mondta, Oroszország nem törekszik konfrontációra az Egyesült Államokkal.

A nemzetközi sajtóban eddig megjelent találgatások szerint Putyin és Trump amerikai elnök július 15-én, Bécsben vagy Helsinkiben ülhet majd tárgyalóasztalhoz.

[MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások