2019. május 23., csütörtök: Dezső napja

Új kormány, régi arcok, új esély, régi hibák

Az Erdélyi Magyar Néppárt vezetői nem látnak esélyt arra, hogy a beiktatott új román kormány hosszabb életű legyen, mint az előzőek voltak – mondta Szilágyi Zsolt, a Néppárt elnöke, nagyváradi sajtótájékoztatóján.

Az eseményen – ahol jelent volt Zatykó Gyula, a Néppárt országos alelnöke is – Szilágyi kijelentette: szeretettel várják Erdélybe Vasilica Viorica Dăncilă kormányfőt, hogy személyesen ismerje meg a régiót, és szembesüljön a térséget érintő diszkriminatív gazdasági- és fejlesztési intézkedésekkel.

„Új kormány, régi arcok, új esély, régi hibák. Bár a miniszterelnök személye – a kormányválságot követően – változott, a kormány tényleges vezetője ugyan az maradt – Liviu Dragnea személyében. Nem látunk esélyt arra, hogy Románia új kormánya hosszabb életű legyen, mint az előzőek voltak, s ki kell jelentenünk: a kormányon belüli káosz az országon belüli káoszhoz vezetett” – mondta Szilágyi Zsolt. A pártelnök hozzátette: az RMDSZ újra egy biankócsekket adott a kormánynak, amikor feltételek nélkül támogatták azt – annak ellenére, hogy korábban kritikát fogalmaztak meg a kormányprogrammal kapcsolatban. „A Néppárt álláspontja világos: ahogy azt néhány nappal korábban is elmondtuk (Az Erdélyi Magyar Néppárt Országos Elnökségének vonatkozó állásfoglalását ismételten csatoljuk.), a kormány támogatását feltételekhez kell kötni. Egyebek mellett rendezni kell az autópályák ügyét, a visszaszolgáltatásokat, a nyelvi jogi és a szimbólumhasználattal kapcsolatos kérdéseket is. Mindannyiunk számára világos: Erdélyt – az itt élő románokkal és magyarokkal együtt – diszkrimináció éri, amikor megpróbálják gazdaságilag és infrastrukturálisan is ellehetetleníteni. Épp ezért szeretettel várjuk Vasilica Viorica Dăncilă kormányfőt Erdélybe, hogy személyesen is felmérje a régió állapotát” – mondta a Néppárt elnöke.

Zatykó Gyula hozzászólásában elmondta: a kormányprogram legnagyobb vesztese Erdély, miközben épp ez a régió az ország gazdasági motorja. „A Bors—Brassó autópályának nyoma sincs, mely súlyosan veszélyezteti az erdélyi befektetések sikerét. Jól látható, hogy a jelentősebb erdélyi városokat ki akarják hagyni az autópályák hálózatából. Ezen áldatlan állapotot a Néppárt már korábban – figyelemfelkeltő tüntetéssel – is jelezte, érdemi előrelépés azonban nem történt. A különböző törvénymódosítások adó- és pénzügyi zavart okoztak, melyek szintén a gazdaság destabilizálásához vezethetnek, összességében pedig elmondható: az új kormány is magára hagyta Erdélyt” – jelentette ki Zatykó Gyula.

Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája

CÍMKÉK

Hozzászólások