Kicsit semmilyen hangulatú volt az idei, 93. Oscar-díjátadó. Ez nyilván a pandémia miatt lett ilyen, és annak is köszönhető, hogy a távolságtartás szabályait Hollywoodban csak úgy lehet betartani, hogy a főhelyszínen (Union Station Los Angeles) széttolt asztalok látványa inkább emlékeztetett egy külvárosi presszó vagy művelődési ház termére.
És a művészek is inkább tűntek fásultnak és fáradtnak, semmint lángoló szemű színészeknek, operatőröknek vagy éppen rendezőknek. Pedig itt most a legnagyobb sztárok gyűltek össze, vagyis tartották a távolságot.
Egyedül A nomádok földje hozta a papírformát, és sokak számára nagy csalódás, hogy Chadwick Boseman nem kapott posztumusz Oscar-díjat. A nagy öreg, Anthony Hopkins rekordot állított fel, de nem azzal, hogy a második Oscar-díját kapta meg, hanem azért, mert mindezt 83 évesen érte el.
Glenn Close nyolcadszor is hoppon maradt, igaz, a ceremónián sikerült kimozdítani a csalódott állapotából: táncra perdült, twerkelt egy kicsit, és éppen ez az, ami azt mutatja, hogy milyen remek művésznő ő. A kategóriagyőztes Youn Yuh-jung kedves gesztust tett Close felé, amikor átvette a díjat, odabiccentett, ezzel is jelezve, hogy tiszteleg Glenn Close nagysága előtt.
A filmek kínálata idén inkább emlékeztetett egy húsz-harminc évvel ezelőtti gálához, de ez azt is mutatja, hogy ismét az emberi sorsok és történetek kerültek előtérbe.
Az Index olvasóit arra kértük, hogy a főbb kategóriákban szavazzanak a legjobbakra, és az derült ki, hogy négy kategóriában (legjobb férfi és női főszereplő, legjobb film, legjobb rendező) is eltalálták a győztest. Olvasóink Sacha Baron Cohen (A chichagói 7-ek tárgyalása) és Glenn Close (Vidéki ballada az amerikai álomról) győzelmét várták.
Íme a 93. Oscar-díjkiosztó eredménye:
Legjobb film
Nomádok földje
Legjobb nemzetközi film
Még egy kört mindenkinek
A legjobb rendező
Chloé Zhao
Legjobb női főszereplő
Frances Mcdormand (Nomádok földje)
Legjobb férfi főszereplő
Antony Hopkins (The Father)
Legjobb operatőr
Eric Messerschmidt
Legjobb rövidfilm
Two Distant Strangers
Legjobb animációs film
Lelki ismeretek
Legjobb jelmeztervező
Ann Roth
Legjobb férfi mellékszereplő
Daniel Kaluuya
Legjobb női mellékszereplő
Youn Yuh-Jung
Legjobb adaptált forgatókönyv
Cristopher Hampton és Florian Zeller (The Father)
Legjobb forgatókönyvíró
Emerald Fennell
Legjobb dokumentumfilm
Tanítóm, a polip
Legjobb rövid dokumentumfilm
Colette
Legjobb hang
A metál csendje
Legjobb vizuális effektek
Tenet
Legjobb látvány/díszlet
Mank
Legjobb operatőr
Eric Messerschmidt
Legjobb eredeti filmzene
Lelki ismeretek
Legjobb eredeti betétdal
H.E.R (Lelki ismeretek)
Legjobb smink, maszk és haj
A blues nagyasszonya
(Forrás: index.hu)