Egészen elképesztő jelenetek zajlottak a szerb labdarúgó bajnokság keretében szerda délután megrendezett FK Čukarički–Topolyai TSC mérkőzésen – írta a délvidéki delhir.info című portál. Szerda délután 15 órai kezdettel Belgrád egyikElolvasom

A Győr megyei rendőrök hétfő délben az M1-es autópálya 107-es kilométerénél kaptak el két román járművet, pontosabban járműszerelvényt, vagyis újkeletű nevén horrorkaravánt, amint Hegyeshalom felől Budapest felé haladtak. A tengelysúly-mérésekElolvasom

A Győri Járási Ügyészség indítványára a cselekményt követő harmadik napon már elítélték a kalauzt bántalmazó külföldi férfit. A tényállás szerint a 36 éves külföldi férfi 2019. június 19. napján jegyElolvasom

Helyi, országos és régiós szinten is demográfiai, gazdasági, társadalmi problémákat okoz a migráció, Romániában pedig nincs országos stratégia ennek ellensúlyozására – állapították meg a szakemberek. Egy, a témában készült kutatásbólElolvasom

Talán ön is észrevette, hogy a román helyesírás sokkal igénytelenebb, főleg amikor ékezetekről van szó. Most a nackó románok hagyták el “szent nemzetük” megnevezéséről az ékezetet, így román helyett rómaitElolvasom

Többen jelentették, hogy magyarellenes smseket kapnak, így próbálják rávenni az ottani románokat, hogy menjenek el szavazni és támogassák valamelyik, a magyarokkal nem szimpatizáló pártot. Csak néhány lépésre vagyunk attól, hogyElolvasom

Eredeti módszerrel verte át az áruházak fémdetektorát egy Belgiumban „dolgozó” hat tagú romániai tolvajbanda: a lopásérzékelők megkerülése érdekében alumíniumfóliával ellátott speciális kabátokat és zsákokat használtak. A csapat több mint 40Elolvasom