Kórháztűz Székelyföldön

Csütörtökön ajnalban 6 óra körül tűz keletkezett a sepsiszentgyörgyi megyei sürgősségi kórház adminisztratív épületének egyik helyiségében – ismertette rövid közleményében az intézmény.

Mint írták, vélhetően a fűtőberendezésben keletkezett rövidzárlat okozott gondot. Az esetről a kórház munkatársai értesítették a megyei sürgősségi felügyelőséget, közben tűzoltókészülékekkel próbáltak oltani a lángokat, így sikerült megakadályozni azok terjedését. Két tűzoltócsapat rövid idő alatt megérkezett a helyszínre, s mintegy fél órás munkával sikerült eloltani a tüzet. A megyei kórház vezetősége szerint a lángok miatt csupán anyagi kár keletkezett, az intézmény tevékenységben nem okoztak fennakadást. „A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház nagy hangsúlyt fektetett és fektet továbbra is a személyzet képzésére, az ehhez hasonló helyzetek gyors és hatékony kezelésére. Az első tűzoltó gyakorlatot, amelyen kollégáink is részt vettek, 2011-ben tartották” – ismertették.

Kire fog szavazni a magyarországi parlamenti választások alkalmával?

  • Fidesz (58%, 11 784 szavazat)
  • Ellenzéki összefogás (DK–Jobbik–Momentum– MSZP–Párbeszéd–LMP) (17%, 3 543 szavazat)
  • Mi Hazánk (8%, 1 564 szavazat)
  • nem szavazok (6%, 1 255 szavazat)
  • nem tudom (6%, 1 203 szavazat)
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt (4%, 773 szavazat)
  • Normális Élet Pártja (1%, 164 szavazat)
  • Megoldás Mozgalom (1%, 148 szavazat)

Összes szavazó: 20 434

Betöltés ... Betöltés ...
Forrás: