A brit légierő négy vadászgépe érkezett csütörtökön járőrszolgálatra Romániába, a Fekete-tenger partvidékén lévő Mihail Kogalniceanu katonai támaszpontra – tudatta csütörtökön a román védelmi minisztérium.
A Royal Air Force (RAF) Eurofighter Typhoon típusú brit harci repülőgépei és az ezeket kiszolgáló 150 katona NATO-parancsnokság alatt végeznek megerősített járőrszolgálatot a NATO keleti szárnyának légterében a következő négy hónapban. A RAF vadászgépei korábban – az ukrajnai háború előtt – beütemezett küldetésre érkeztek Romániába és – a 2017-es, 2018-as, és tavalyi alkalom után – immár negyedszer vesznek részt a román légierő gépeivel közös műveletekben Romániában. A közös légtérvédelmi járőrszolgálat a reagáló- és elrettentőképesség növelését, a román és a szövetséges légierők együttműködésének erősítését szolgálja – olvasható a bukaresti védelmi tárca közleményében. A korábbi alkalmakhoz képest most sokkal több (amerikai, francia, belga, portugál, olasz és német) katona állomásozik a NATO legnagyobb romániai támaszpontján, az ukrajnai háború kezdete óta pedig eddig is 17 román és nyolc amerikai F-16-os harci repülő, valamint nyolc olasz és három német Eurofighter Typhoon vadászgép teljesített járőrszolgálatot a román légtérben.
Kire fog szavazni a magyarországi parlamenti választások alkalmával?
- Fidesz (58%, 11 784 szavazat)
- Ellenzéki összefogás (DK–Jobbik–Momentum– MSZP–Párbeszéd–LMP) (17%, 3 543 szavazat)
- Mi Hazánk (8%, 1 564 szavazat)
- nem szavazok (6%, 1 255 szavazat)
- nem tudom (6%, 1 203 szavazat)
- Magyar Kétfarkú Kutya Párt (4%, 773 szavazat)
- Normális Élet Pártja (1%, 164 szavazat)
- Megoldás Mozgalom (1%, 148 szavazat)
Összes szavazó: 20 434