Több rakétabecsapódás történt az Odessza melletti kőolaj-finomítónál és annak környékén vasárnap hajnalban. A támadásban érintett területen illetve a város felett a videók tanulsága szerint reggel óta sűrű füst gomolyog. Egyes fevételeken az is látható, ahogy a tűzoltók megfeszített munkával küzdenek a lángok megfékezése érdekében.
Vasárnap hajnalban az orosz erők hajókról és repülőgépekről célzott rakétacsapást mértek egy Odessza melletti kőolaj-finomítóra, valamint üzemanyag- és kenőanyag-tároló létesítményekre. A célzott támadások már a reggel az egyes közösségi felületekre felkerült videók tanulsága szerint célt értek: a város és térsége felett sűrű, vastag füstoszlop jelent meg.
A brit ITV újságírója, Richard Gaisford bejegyzésében azt írja, hogy a becsapódások – rakétatalálatok – már reggel 6-kor érzékelhetők voltak hatalmas robbanások kíséretében, mióta kora reggel 4.30-től folyamatossá váltak a légoltalmi riasztások.
Egy másik, a brit Guardian tudósításában nemrég megjelent, már szerkesztett anyagban pedig az is látható, hogy a reggeli légicsapások okozta robbanások nyomán kialakult, rendkívül sötét füstfelhő továbbra is beteríti Odesszát, elérve annak stratégiai fontosságú kikötőjét is. A felvételen látható az is, ahogy a város tűzoltói az olaj finomító lángjaival küzdenek.
Az ukrán hatóságok hivatalosan azt közölték, a rakétatalálatok kritikus infrastrultúrákat értek, de állításuk szerint nem jártak áldozatokkal.
Kire fog szavazni a magyarországi parlamenti választások alkalmával?
- Fidesz (58%, 11 784 szavazat)
- Ellenzéki összefogás (DK–Jobbik–Momentum– MSZP–Párbeszéd–LMP) (17%, 3 543 szavazat)
- Mi Hazánk (8%, 1 564 szavazat)
- nem szavazok (6%, 1 255 szavazat)
- nem tudom (6%, 1 203 szavazat)
- Magyar Kétfarkú Kutya Párt (4%, 773 szavazat)
- Normális Élet Pártja (1%, 164 szavazat)
- Megoldás Mozgalom (1%, 148 szavazat)
Összes szavazó: 20 434