Orbán Viktor most épp a külhoni magyarokat árulta el – így kommentálta Magyar Péter, hogy „egészen megdöbbentő módon, az 1000 éves Tihanyi Apátságból küldött támogató üzenetet a szélsőségesen magyargyűlölő, korábban az úzvölgyi temetőben magyar sírokat gyalázó George Simion román elnökjelöltnek”
„Orbán Viktor azt teszi most az erdélyi, partiumi és székelyföldi magyarokkal, amit korábban a kárpátaljai és a délvidéki honfitársainkkal. Bezsebeli a szavazataikat, majd elárulja őket és a fejük felett magyarellenes poitikusokkal szövetkezik és közben szuverenitásról és kereszténységről hazudozik. Orbánt a saját hatalmi érdekei mellett az sem érdekli, hogy romániai magyarságot képviselő politikai erők és az egyházi vezetők egységesen annak az elnökjelöltnek a támogatására szólítottak fel, akitől azt remélik, hogy a románia magyarság érdekeit is képviseli, szemben a volt vasgárdista George Simion-nal” – fogalmazott Magyar Péter.
Hozzátette, hogy a Tisza Párt „kiáll a külhoni magyar testvéreink mellett. Bármilyen politikai erő is kerüljön hatalomra Romániában, a Tisza-kormány számára mindig is az ott élő magyar honfitársaink érdeke lesz az elsődleges. Nem a szavazataik miatt, hanem mert magyarok. Azon fogunk továbbá dolgozni, hogy az Orbán és Gyurcsány által az anyaországi és külhoni magyarok közé ásott árkokat is betemessük. Mert csak egy féle magyar van, éljen bárhol is a világban” – írta.