Emmanuel Macron csütörtökön engedélyezte, hogy az eredeti formájában állítsák helyre a párizsi Notre-Dame-székesegyháznak a tavalyi áprilisi tűzvész nyomán leomlott huszártornyát, jóllehet a francia elnök eleinte azt szerette volna, ha kortársElolvasom

Az alkotmányosság útját járva, első házként elfogadta csütörtökön a képviselőház a karanténtörvény tervezetét. A jogszabályjavaslatot 266 képviselő támogatta, 11-en ellene voksoltak, nyolc törvényhozó tartózkodott. A törvénytervezet a járványhelyzetben és biológiaiElolvasom

A májusi 2,3 százalékról júniusban 2,6 százalékra nőtt az éves inflációs ráta Romániában. Az élelmiszerek 5,35 százalékkal drágultak, a nem élelmiszer jellegű iparcikkek 0,68 százalékkal, a szolgáltatások ára pedig 2,78Elolvasom

Minden eddigi napi esetszámot megdöntő, 614 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az elmúlt 24 órában – tájékoztat a Stratégiai Kommunikációs Csoport. Hargita megyében három, Maros megyében két, míg Kovászna megyében nyolc újElolvasom

Négy halálos áldozattal járó autóbaleset történt csütörtökre virradóra Szilágy megyében. Két gépkocsi ütközött frontálisan, nyolcan a roncsok közé szorultak. A Szilágy Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) beszámolója szerint a szerencsétlenség aElolvasom