2019. augusztus 17., szombat: Jácint napja

A kétnyelvűség ügyének feladása miatt, lemondásra szólította fel a városházi jegyzőt az RMDSZ

Mulasztás miatt a városházi jegyző lemondását kéri az RMDSZ, mivel a Dianora Monica Cătană által vezetett jogi osztály nem tett eleget a törvény által előírt kötelességének, miszerint a bíróságon az önkormányzat érdekeit kell védenie. A jegyző hozzáállása miatt a prefektúrának sikerült elkaszálnia az utcanévtáblák kétnyelvűsítésének ügyét.

Képtalálat a következőre: „kétnyelvűség marosvasarhely”

„Úgy veszítettünk, hogy esélyünk sem volt nyerni” – állapította meg Kali István, az RMDSZ marosvásárhelyi ügyvezető elnöke, miután kiderült, hogy a városháza jogi osztálya a prefektúra kezére játszott abban a perben, amelyet a kormányhivatal az utcanevek kétnyelvűsítési kísérlete miatt indított.

A szövetség jogi végzettségű vezetője szerint Dianora Monica Cătană városházi jegyző nem biztosított megfelelő, szakszerű védelmet a tanács 2017 októberében hozott határozatának, melyet a magyarellenességéről elhíresült, azóta leváltott Lucian Goga prefektus indított. A másfél évvel ezelőtti önkormányzati ülésen két döntés is született az utcák kétnyelvűsítéséről. Az egyiket az RMDSZ, a másikat a Szabad Emberek Pártja (POL) nyújtotta be, és csak annyiban különböztek egymástól, hogy míg utóbbi a román elnevezések lefordítását szorgalmazta, addig a szövetség a magyar változatot is a hivatalos utcanevekbe foglalta volna. Mivel az akkori, még frissen kinevezett városházi jegyző egyik változatot sem véleményezte kedvezően, az RMDSZ előtt világossá vált, hogy Dianora Monica Cătană és az általa vezetett jogi osztály képtelen lesz tisztességesen ellátni az ügy jogi védelmét. Ezért a szövetség egy újabb önkormányzati határozatot fogadtatott el, amelynek értelmében a testületet független ügyvéd képviselte volna.

A Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálattal közösen az RMDSZ díjmentesen ajánlott egy tapasztalt jogászt a város számára.

Hibák lajstroma

„Itt lépett közbe másodszor a jegyző, aki megtagadta a szerződés aláíratását a polgármesterrel, arra hivatkozva, hogy a törvény ezt nem teszi lehetővé. Itt azonban egy ferdítés van, mert a 2012/26-os sürgősségi kormányrendelet valóban arról rendelkezik, hogy azon közigazgatási egységek, amelyeknek van jogi osztálya, nem fogadhatnak ügyvédet a képviseletükre, ellenben ugyanabban a cikkelyben rögzíti, hogy jól indokolt esetben, amennyiben a jogi osztály szakemberei nem tudják ellátni a védelmet, akkor felfogadható külsős ügyvéd” – magyarázta Kali.

Szerinte azok után, hogy Cătană negatívan véleményezte a határozattervezetet, nem is lehetett elvárni tőle vagy beosztottjaitól, hogy meggyőződésük ellenére azt fenntartsák. Éppen ezért kellett volna átadnia a jogi védelmet a képviselői testület által megbízott független ügyvédnek. Arra azonban már senki nem számított, hogy az esetleges alapfokú pervesztés után a polgármesteri hivatal még csak formailag sem hajlandó megfellebbezni a kedvezőtlen ítéletet. A városházi jegyző itt követte el a harmadik hibát, mivel nem volt hajlandó folytatni a pereskedést.

Az elmúlt közel két évtized alatt Dorin Florea polgármester számos bíróság ügy kapcsán kijelentette, hogy a városháza nem is igazán akar pereskedni, azonban a törvény kötelezi, hogy a jogerős ítéletig ne adja fel a jogi harcot. Cselekedetével a városházi jogász mulasztást követett el, hangsúlyozza az RMDSZ ügyvezetője – a kérdés csupán az, hogy szándékosan vagy véletlenül vétett. „Ráadásul egy hazugságokkal elfedett mulasztás volt, amelyből kiderül, hogyan »fektetik« a magyar ügyet a polgármesteri hivatal jogászai. Ebben az esetben a legkevesebb, amit az illető személy tehet, hogy benyújtja a lemondását. És akkor olcsón megússza” – szögezte le Kali István.

A Krónika kérdésére, hogy mi történik ellenkező esetben, a pártvezető kijelentette, hogy pert indítanak a fiatal jegyző ellen.

Nem mondanak le az utcák kétnyelvűsítéséről

A fellebbezés híján jogerőre emelkedett bírósági ítélet ellenére az RMDSZ a továbbiakban sem hajlandó lemondani a marosvásárhelyi utcák kétnyelvűsítéséről. A szervezet helyi vezetői szerint vagy újabb tanácshatározattal fognak próbálkozni, vagy megvárják azt, hogy a parlament elfogadja a közigazgatási törvény kedvező módosítását. A POL álláspontja szerint a kétnyelvű táblák kifüggesztése érdekében lényegében nem is lenne szükség tanácshatározatra: a magyar többségű települések mintájára egyszerűen csak ki kellene helyezni azokat. Az ügy kapcsán megkerestük Dianora Monica Cătanát is, de lapzártáig nem sikerült elérnünk.

[Forrás: Krónika]

CÍMKÉK

Hozzászólások