2019. szeptember 21., szombat: Máté, Mirella napja

A nyomozók még mindig a bizonyítékok keresésével vannak elfoglalva a caracali rém ügyében

Az utóbbi napokban az ügyészek folytatták a tanúk kihallgatását és Gheorghe Dincă házának, valamint háza környékének átkutatását a caracali ügyben, sőt, elrendelték „új bizonyítási eszközök szakértői véleményezését, hogy felmérjék ezek bizonyító erejét” – tájékoztat a DIICOT hétfő esti közleménye.

A 15 éves Alexandra nagybátyja azt nyilatkozta, hogy függetlenül attól, hogy az törvényszéki orvosi intézet kiállít-e vagy sem halotti bizonyítványt az Alexandra nevére, a család továbbra is kétségbe vonja a genetikai szakértői véleményeket. Cumpănaşu bejelentette azt is, hogy feljelentést tett azok ellen a személyek ellen, akik – állítólag – megfenyegették őt, de részleteket nem árult el, hogy a tetteseknek „ne legyen alkalmuk eltüntetni a nyomaikat”.

Gheorghe Dincă beismerte, hogy július 25-én déli 12 óra körül meggyilkolta a 15 éves Alexandra Măceşanut, amikor rajtakapta, hogy telefonálni próbál, majd elégette a lány holttestét. Utólag DNS-vizsgálatok is kimutatták, hogy a Dincă házában talált csontmaradványok Alexandrától származnak.

A másik lány megölését is bevallotta, a 18 éves Luiza Melencu még áprilisban tűnt el.

[Forrás: Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások