2019. november 15., péntek: Albert, Lipót napja

A Pásztor, aki egy megyét einstandolt

„Valahol messze délen, örökös napsütésben” -szól az egyik magyar popegyüttes örökzölddé nemesült dala. A szürke, monoton hétköznapokból ki ne vágyna egy egzotikus utazásra, napfényes, kellemesen meleg tájakra, ahol az ég végtelen kékségével találkozik a fenséges óceán, és a finom homokkal borított partra egyenesen egy minden kényelemmel ellátott luxuslakosztály ablakából tekinthet le az ember fia minden reggel?

Vonzó álom, de sajnos százból kilencvenkilenc ember nem engedheti meg magának, mégoly megfeszített és becsületes munka gyümölcseként sem. Mint ahogyan az is csak álom, hogy egy tollvonással megemelje a saját fizetését, vagy éppen akkor vegyen ki egy hét szabadságot, és utazzon közpénzen svájci zergevadászatra, amikor úri kedve diktálja. Ezek a földi halandók zöme számára a vágyálom kategóriába tartozó képzelgések, kivéve persze akkor, ha valakit Pásztor Sándornak neveznek, és a választók, valamit politikai szövetségesei jóvoltából a Bihar Megyei Tanács elnökének címezheti magát.

Tudjuk, merjük, tesszük   

Mielőtt valaki felháborodna azon, hogy nem tiszteljük Pásztor úr magánéletét, ne tévesszünk szem elől valamit. Mindenkinek magánügye hol, és kivel nyaral. Választott köztisztviselő esetében az a nem mindegy, mit tesz az illető a munkahelyén. Márpedig Pásztor Sándor a munka frontján nem igazán domborít. Megvalósítatlan választási ígéretek, sorozatos botrányok szegélyezik óriási felelősséggel és súllyal járó megyevezetői „munkásságát”. Az ő poziciója, illetve az általa elvégzett, vagy inkább el nem végzett munka 570 000 ember sorsát befolyásolja,  így nagyon nem mindegy, hogy az általa felvett óriási fizetésért milyen munkát végez, ő és csapata.  Mint ahogyan azt  portálunk több írásban is bemutatta, nem igazán nevezhető sikertörténetnek eddigi működése. Ennek fényében szégyenletes, felháborító, és minimum etikátlan az elnök úr hozzáállása mind a nyilvánossághoz, mind pedig általában az általa vezetett megye lakosaihoz.

Mi másnak lenne nevezhető az, hogy miközben a megye egyetlen nemzetközinek mondott reptere Bukaresten kívül gyakorlatilag sehová sem indít járatokat, Pásztor Sándor legnagyobb gondja, hogy Jamaica szigetén milyen koktélt kavarjon magának? Mit lehet arra mondani, hogy a megyében gyakorlatilag semmi nem épül, és eközben a megye választott vezetője idei immár második fizetett szabadságát tölti? Biztosan kellemes, izgalmas és egzotikus dolog a búvárkodás, de ha kicsit tovább a víz alatt maradt volna a Nautilus klub merülésén az elnök úr, lehet találkozott volna a mélyre süllyedt bihari életszínvonallal is.

Az a tény, hogy a méregdrága nyaralásból hazatérve, az általa minden bizonnyal nem szeretett román hetilap riporterének nem óhajtott válaszolni a reptéri botrányt firtató kérdéseire, sőt kidobással fenyegette meg, sokat elárul a közvéleményhez való viszonyáról. Pásztor úr úgy viselkedik mint egy cég mindenható vezetője: rázza a rongyot, de hogy miből telik rá ahhoz senkinek semmi köze, a vezetési stílusához, és a „cég” eredményeihez meg végképpen. A gond csak annyi, hogy a megye nem egy cég, főleg nem magántulajdon. A be és elszámolás, nem joga, hanem kötelessége a megyei tanács vezetőjének, akkor is, ha ahhoz szokott hozzá, hogy mikrofonállványokként viselkedő propagandisták zengedeznek ódákat megvalósításairól, és minden bizonnyal sohasem kapott még valódi kérdést valódi ujságírótól.

Pásztor Sándor szemmel láthatóan magáévá tette az egykor volt legkártékonyabb magyarországi párt, az SZDSZ szlogenjét: Tudjuk, merjük, tesszük. Tudja mit tehet meg büntetlenül, van mersze és meg is teszi. Az erkölcs, a gerinc, a felelősség és a lelkiismeretfurdalás, netán a szégyenkezés nem tartoznak abba a halmazba, amivel az RMDSZ nevű román párt hű kirakatembere akár köszönő viszonyban is lenne. Cserébe vannak „megvalósításai”, nem is akármilyenek, bármelyik bihari magyar ember, ha büszke nem is, de irigy lehet rájuk.

Képzelet beszámoló egy amerikai luxusutazásról, és más megvalósításokról

Pásztor Sándor egy szép, mosolygós szórólapon felsorolhatja az alábbi fegyvertényeket:

–  Megemeltem a saját fizetésem 21.350 lejről 29.250 lejre

– Zergére vadásztam Svájcban, erre szolgálati kocsit vettem igénybe és 7362 lejt is felvettem a közösből, a költségekre.

– Jó nagyokat nyaraltam, idén már kétszer is vettem ki szabadságot, összesen három hetet.

– Bejártam New Yorkot és a Karib-tengert, szép barnára sültem, és elköltöttem kb. 10 000 dollárt.

Ha tehát ön kedves Érmelléki Mari néni, szeretné, hogy továbbra is ilyen hatékonyan és kellemesen védjem érdekeim, szavazzon rám (a kis kockában a tulipán) újra, és én megígérem, hogy a következő négy évben is legalább ilyen jól fog menni nekem. Mert minden magyar számit, és kell valaki aki kiutazik a magyarok pénzéből. Építsük együtt a házamat, a nyaralómat, és a kereszténydemokráciát! Új magyar einstandot, a Pásztoroknak és nemecsek ernőknek is!

Einstand

Molnár Ferenc örökbecsű regényében szerepel ez a kifejezés, és a Pásztor fiúk, egy meglehetősen negatív kicsengésű jelenetben. Bármiféle hasonlóság Bihar megye pásztora és közöttük, nyilván a véletlen műve. Nekem mégis beugrott valamiért a kifejezés:

„Az einstand tehát hadüzenet is. Egyszersmind az ostromállapotnak, az erőszaknak, az ököljognak és a kalózuralomnak rövid, de velős kijelentése.”

K. Szalárdi István

 

 

 

CÍMKÉK

Hozzászólások