A vendéglők újranyitását tervezi a Kolozs megyei prefektus

A Kolozs megyének kiosztandó koronavírus elleni védőoltás mennyiségének növelését kéri a központi hatóságoktól Mircea Abrudean. A prefektus szerint februártól akár az éttermek, kávézók is kinyithatnak.

„Kérjük a mennyiség növelését, mert a megye szintjén nagyon nagy a kereslet. Kolozs megye szintjén 30 oltási központ áll készen” – jelentette ki csütörtökön a Kolozs megyei nagy oltási kedvre utalva a prefektus. Rámutatott azonban, hogy egyelőre nincs elegendő vakcina, és az oltóközpontok egy részét nem nyitották meg.

Mircea Abrudean arra is felhívta a figyelmet, hogy az országban a főváros után Kolozs megyében végzik a legtöbb koronavírus-tesztet napi szinten – sőt, egyik nap több tesztet végeztek, mint Bukarestben –, szerinte Kolozsváron emiatt olyan magas még mindig az esetszám.

A prefektus szerint Kolozs megyében jelenleg 12 oltóközpont van, és az érkező vakcinamennyiség függvényében újabbak nyithatnak meg a Kolozsvár melletti Szászfenesen és Kajántón, illetve Bánffyhunyadon és Mócson is. Rámutatott, örvendetes, hogy Kolozs megye szintjén nagy az oltási hajlandóság, eddig 12.821 személyt oltottak be. Az utóbbi héten a fertőzöttségi ráta is csökkenni kezdett, a hónapok óta vörös zónának számító Kolozs megyében csütörtökre 3,31 ezrelékre esett vissza, 201 új esetet jelentettek. Megyei szinten a megyeközpont mellett még 19 közigazgatási egység minősül vörös zónának, 23 sárga, míg 38 zöld besorolású.

Kolozsváron hétfőn 4,82 ezreléken állt a vírusmutató. Mircea Abrudean úgy vélte, ha tovább tart a csökkenő tendencia, Kolozsváron februártól ismét megnyithatnak az éttermek, kávézók, melyek a járvány által leginkább sújtott kereskedelmi egységek.

A Transilvania Reporter beszámolója szerint Abrudean elmondta: a járvány a számításaik szerint alakult, az ünnepek után nőtt a fertőzési ráta, majd csökkenni kezdett, és reméli, hogy továbbra is kitart a csökkenő tendencia.

[Forrás: Krónika]