Alvilági figurák segítségét kérte a rendőrség a caracali gyilkosságok ügyében

A Libertatea napilap pénteken arról számolt be, hogy az Olt megyei rendőr-főkapitányság második embere, az időközben kirúgott Nicolae Alexe alvilági figurák segítségét kérte a nyomozásban.

A lap úgy tudja, hogy Alexe a legnagyobb caracali bűnbanda vezetőjét hívta fel, aki a rivális banda tagjaihoz irányította a rend őreit, akik állítólag emberkereskedelemmel (is) foglalkoznak.

Az Adevărul pedig arról írt, hogy Nicolae Alexe egy bizonyos Remus „Codiță” Rădoi nevű bandavezérhez fordult telefonon – ő Olt megye legnagyobb, 1800 főt foglalkoztató őrző-védő cégének a tulajdonosa, a másik nagy helyi bűnbanda, a Oacă-klán riválisa –, akitől a rendőrség a gyanúsított autójára vonatkozó információkat kért.

Rădoi egyébként tagadta, hogy a rivális klán tagjaihoz irányította volna a rendőrséget. Egyértelmű tehát, hogy a helyi rendőrség kéz a kézben jár az alvilággal.

Pénteken egyébként a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) folytatta a nyomozást Gheorghe Dincă caracali házánál, a gyanúsított jelenlétében, és állítólag az udvaron található, cementtel feltöltött gödröket is feltörik.

[Forrás: Főtér]