Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke több ellenzéki, baloldali és liberális párt közös március 15-i megemlékezésén, Budapesten jelentette be, hogy tárgyalna a Jobbikkal. Éppen ezért vasárnapra meghívta egy megbeszélésre az LMP,Elolvasom

Mondta szerdán Lucian Şova szállításügyi miniszter. A tárcavezető sajnálatosnak nevezte, hogy az új szabályozás értelmében csak akkor adható át a forgalomnak egy autópálya-szakasz, hogyha minden előzetesen támasztott feltételnek megfelel. Kijelentette:Elolvasom

Csütörtökön benyújtotta lemondását Robert Fico szlovák miniszterelnök Andrej Kiska államfőnek, írja az MTI. Az elnök Peter Pellegrinit, az eddigi miniszterelnök-helyettest bízta meg a kormányalakítással.     Fico egy szerdai sajtótájékoztatónElolvasom

A lezúduló eső és a hóolvadás miatt több háztartást és mezőgazdasági területet elöntött a víz kedd este Kovászna megyében, elsősorban Barót és Bodzaforduló környékén, de gondok akadtak a megyeszékhelyen is.Elolvasom

Kedden este kilenc óra után egyik vágányon újraindult a vasúti közlekedés Brassó és Predeal között, a vonatokat egyelőre dízelmozdonyok vontatják – tájékoztat a Román Vasúttársaság (CFR) infrastruktúra részlege. A másikElolvasom

Meghalt Stephen Hawking világhírű brit elméleti fizikus. A 76 éves tudós szerdára virradóra hunyt el cambridge-i házában – közölte családja. „Mély szomorúság tölt el minket, hogy szeretett apánk eltávozott azElolvasom

Az Észak-atlanti szerződés Szervezete (NATO) keleti szárnyához tartozó államok egy sor közös gondon osztoznak, ami a biztonsági kihívásokat illeti – mondta Mihai Fifor védelmi miniszter a Bucharest 9 Kezdeményezés (B9)Elolvasom

Hétfőn este Lettországban is átlépték azt a minimális aláírásszámot, amely ahhoz szükséges, hogy a Minority SafePack európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezés érvényes legyen.  Mint ismeretes, ahhoz, hogy az Európai Bizottság nyilvántartásbaElolvasom

A Szociáldemokrata Párt (PSD) törvénytervezet kidolgozására készül, amelynek értelmében büntethetők lesznek azok a személyek, akik külföldön rontják Románia megítélését – mondta a párt elnöke, Liviu Dragnea a România TV-nek adottElolvasom