Az Európai Unió további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése, az ország függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket – közölte az EurópaiElolvasom

Életét vesztette hétfő hajnalban egy 24 éves fiatalember, aki 140 km/h-s sebességgel egy fának csapódott a BMW-jével. Az autó két utasa kórházba került. A baleset Beszterce-Naszód megyében történt Somkerék ésElolvasom

Liviu Dragnea elérte „a veszélyes nacionalista diskurzus csúcspontját, amely következtében nemzetközi szinten elszigetelődhet Románia”, a szociáldemokraták vezetőjének pedig soha nem szabad államelnökké válnia, ugyanis Románia az „illiberális demokráciák” útjára térhet,Elolvasom

Az orosz rendőrség nyomozást indított, miután egy levágott kézfejet találtak az Amur folyó partján a szibériai Kavaroszknál, nagyjából harminc kilométerre a kínai határtól. A Siberian Times azt írja, a nyomozókElolvasom

Megvalósult, amire tavaly nyár óta várnak a focirajongók: hazai pályán, a sepsiszentgyörgyi stadionban játssza mérkőzéseit a Sepsi OSK. Az örömhírt – láthatóan meghatódva – jelentette be Diószegi László főtámogató ésElolvasom

Nemzetközi sajtótájékoztatót tartottak vasárnap reggel az Erdélyi Magyar Néppárt kolozsvári székházában. A Székely Szabadság Napját követő eseményen jelen volt Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés László, az ErdélyiElolvasom