Meghalt még egy influenzás beteg, így 17-re nőtt a betegség halálos áldozatainak száma. Legutóbb egy 78 éves személy halt bele a ragályos betegségbe a bukaresti Marius Nasta Kórházban – nyilatkoztaElolvasom

Elég egy magyar iskola felszámolása, hogy aztán a kegygyakorlásként felfogott, egykori voltának árnyékaként feltámasztott intézményt a parlamenti együttműködési megállapodás kézzelfogható eredményének nevezze Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. „A Nemzeti LiberálisElolvasom

25 személynek volt szüksége orvosi ellátásra, miután bevizsgálatlan sertéshúst fogyasztottak a Szatmár megyei Batarcs településen, tájékoztat a Szatmár megyei Megyei Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság (DSVSA). Az idézett forrás szerint kétElolvasom

A Román Nemzeti Bank 3,5 százalékra emelte az idei év végi inflációs előrejelzését a korábban közölt 3,2 százalékhoz képest. Mugur Isărescu jegybankelnök pénteken ismertette a román központi bank inflációs jelentését.Elolvasom

A kormány csütörtöki ülésén elfogadott egy határozatot, amelynek értelmében Románia a 2018–2019-es időszakban 109 szíriai migránst fogad be Törökországból – jelentette be Nelu Barbu szóvivő. A menekültek elosztásáról szóló kvótaElolvasom