Idén is folytatódnak a nagy sikernek örvendő rendezvények, előadások a „Polgári esték” sorozat keretében Nagyváradon. A szervező Magyar Polgári Egyesület és EMNT idén is a minőségre fektette a hangsúlyt. KettősElolvasom

Felháborodásának adott hangot Natalija Fedorovics, az ukrán szociálpolitikai miniszter helyettese az Uhorszkij Gyim (Magyar ház) kijevi magyar étterem pincéreinek eljárása miatt, akik állítása szerint kategorikusan megtagadták, hogy az államnyelven szolgáljákElolvasom

A világ legtávolabbi vizeiben is meglepően magas a mikroműanyagok, vagyis az öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskék előfordulási aránya – állapították meg szakemberek, akik a világon elsőként gyűjtöttek és elemeztek adatokat azElolvasom

Természetesen a magyar köztársasági elnöknek sohasem volt Gyurcsány Ferenc a neve, de a külhoni magyar állampolgárok szavazati jogáról alkotott korábbi véleménye alapján akár így is hívhatták volna. Napjainkban késhegyre menőElolvasom

Ludovic Orban azt kéri a parlament két házának elnökétől, nyilvánosan valljanak színt, megígérték-e, hogy földgázszállításról szóló szerződést írnak alá Magyarországgal, illetve hogy újabb határátlépőket nyitnak meg a két ország között,Elolvasom

A fél évszázada megszüntetett székelyföldi magyar autonóm tartományra emlékeztetett hétfői közleményében a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az Izsák Balázs SZNT-elnök által jegyzett közlemény felidézte, hogy 1968. február 16-án szüntette megElolvasom

Tavaly 69 279 fővel csökkent Románia lakossága, ami 25,5 százalékkal nagyobb, mint az előző évben mért népességfogyás – közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet. Az adatsor szerint a tavalyi évElolvasom

Összeütközött két személyvonat az ausztriai Niklasdorfban, a balesetben legalább egy ember meghalt, és akár húszan is megsérülhettek – mondta Lucas Kundigraber, a stájerországi vöröskereszt munkatársa hétfőn. Az ORF.at beszámolója szerint a balesetElolvasom

Megnyílt vasárnap a világ legmagasabb szállodája Dubajban, a 356 méter magas hotel hétfőtől fogadja a vendégeket az öböl menti városállam kereskedelmi negyedében. A Zajed sejk sugárúton fekvő szálloda egyetlen méterrelElolvasom

Kiválósági díjat kapott a Székelyföldi Legendárium legújabb rajzfilmje egy kaliforniai online filmfesztiválon, a székelyudvarhelyi csapat Kelet-Európából és animációs kategóriában is egyedüliként került a díjazottak közé. Fazekas Szabolcs projektvezető, akit SzékelyudvarhelyenElolvasom