Az erdélyi magyarok másodpéldányt is kérhetnek a szavazólapjaikból, ha jelzik, hogy nem kapták meg az eredetileg kiküldöttet

A magyar országgyűlési választások levélszavazási eljárásában nyújtanak segítséget a csíkszeredai Magyar Ügyek Házában – a választópolgárokat reggel 8 és este 8 óra között fogadják.

Korodi Attila, az RMDSZ csíkszeredai városi szervezetének elnöke sajtótájékoztatót tartott kedden a csíkszeredai Magyar Ügyek Házának tevékenységéről. Mint mondta, reggel 8 és este 8 óra között tartanak nyitva, hogy segítséget nyújthassanak a magyar választópolgároknak a levélszavazás eljárásának lebonyolításában, például az azonosító lap kitöltésében. „Négy évvel ezelőtt ezreknek segítettek a Magyar Ügyek Házának munkatársai és önkéntesei, de mivel változott a szavazási szabály, és most közvetlen a konzulátusra lehet leadni a levélszavazatokat, kevesebben igényelték a segítséget. A választási névjegyzékbe való regisztráláshoz viszont szintén sokaknak segítettek. Ugyanakkor az elmúlt időszakban önkénteseink több ezer csíkszeredai lakost kerestek meg, és a visszajelzések alapján több mint 90 százalékuk élt már a szavazati jogával, ami jó hír” – részletezte Korodi. Megjegyezte azt is, hogy aki nem kapta meg a választási levélcsomagját, az keresse meg a főkonzulátust, hiszen tudnak másodpéldányt biztosítani.

„Az elmúlt 12 év bizonyította, hogy a magyar-magyar kapcsolatok teljesen más síkon fejlődnek, és ez nagyon összezárja a nemzetet. A magyar állampolgároknak, így a külhoni magyar állampolgároknak is kötelessége, hogy visszajelzést adjon ezekre a folyamatokra. Csíkszeredában ezt  szívesen megteszik az emberek: több ezren szavaztak az elmúlt időszakban és vasárnapig még sokan meg fogják tenni” – húzta alá Korodi.

Kire fog szavazni a magyarországi parlamenti választások alkalmával?

  • Fidesz (58%, 11 784 szavazat)
  • Ellenzéki összefogás (DK–Jobbik–Momentum– MSZP–Párbeszéd–LMP) (17%, 3 543 szavazat)
  • Mi Hazánk (8%, 1 564 szavazat)
  • nem szavazok (6%, 1 255 szavazat)
  • nem tudom (6%, 1 203 szavazat)
  • Magyar Kétfarkú Kutya Párt (4%, 773 szavazat)
  • Normális Élet Pártja (1%, 164 szavazat)
  • Megoldás Mozgalom (1%, 148 szavazat)

Összes szavazó: 20 434

Betöltés ... Betöltés ...
Forrás: