2019. május 10., péntek: Ármin, Pálma napja

Az Európai Unió lakossága csaknem három Földnyi erőforrást használ el egy évben

Az idén május 10. az európai túlfogyasztás napja: ha mindenki úgy élne, mint az európaiak, a Föld éves tartalékai már ezen a napon kimerülnének. A kontinensen lakók 2,8 Földnyi erőforrást használnak el évente – ismertették az erre vonatkozó kutatások eredményét az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.

A Global Footprint Network minden évben nyilvánosságra hozza a túlfogyasztás világnapjának aktuális dátumát, az idén először pedig az európai túlfogyasztás napjának dátumát is meghatározták – hangzott el a műsorban. A Global Footprint Network adatai szerint tavaly augusztus 1. volt az a dátum, amikor az emberiség fogyasztása túllépi azt a mennyiséget, amelyet a Föld egy év alatt képes újratermelni, az év hátralévő részében a Föld csupán “hitelezte” az erőforrásait az emberiség számára. A fogyasztás mértékét tekintve ez egy globális átlag, ami országonként más képet mutat.

Az idén az európai túlfogyasztás napja május 10-re esik. Ezt a dátumot úgy állapítják meg, hogy összehasonlítják az egy lakosra jutó ökológiai lábnyomot a globálisan rendelkezésre álló, egy személyre eső biokapacitással. Antal Alexa, a WWF (Természetvédelmi Világalap) Magyarország kommunikációs vezetője elmondta: minden évben más dátumról van szó, hiszen az emberek fogyasztása és ökológiai lábnyoma is változó.

A Föld eltartó képességét, a biológiailag termékeny területeket állítják párhuzamba az emberi igényekkel, jelenleg az utóbbiak a nagyobbak. Globálisan az 1970-es évek elején léptük át az egyensúlyi állapotot – mondta. Az Európai Unióban a mai nappal elhasználtuk az egy évre elegendő erőforrást – tette hozzá.

Mint hangsúlyozta, a természeti ökoszisztémák működése jelenleg az összeomlás szélén van a túlhasználat miatt. Az Európai Unióban 2,8 Földnyit fogyasztunk, a túlfogyasztásban élen járunk. Ha az Európai Unió ország lenne, akkor a harmadik legnagyobb ökológiai lábnyomú ország volna, az Egyesült Államok és Kína után – jegyezte meg. Ha mindenki úgy élne mint a magyarok, akkor is több mint két Földre lenne már szükség – tette hozzá. Globális és helyi szinten is szükség van a cselekvésre a folyamat megfékezéséhez, illetve visszafordításához.

Egyénileg a fenntartható életmóddal lehet sokat tenni – hangsúlyozta, példaként említve, hogy az élelmiszerpazarlás globálisan 30 százalék, ennek csökkentésére van szükség. Emellett a közlekedés, a csomagolóanyagok és a szelektív gyűjtés problémáját említette.A kormányok és vállalatok felelőssége mellett hangsúlyozta, hogy fogyasztóként is sokat tehetünk, hiszen a mi keresletünk hat a kínálatra.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások