Az olasz belügyminiszter az országban élő cigányok összeszámlálását akarja

Az Olaszországban élő romák összeszámlálása mellett foglalt állást az olasz belügyminiszter.

Matteo Salvini, a Liga kormánypár politikusa – aki egyben miniszterelnök-helyettes is – a Telelombardia nevű televíziónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy az általa javasolt összeszámlálással a romák helyzetéről kíván képet nyerni.

„Képet akarunk alkotni a helyzetről. Az Olaszországban illegálisan élő külföldieket – a származási országaikkal kötött megállapodásoknak köszönhetően – ki fogják toloncolni. Sajnos az olaszországi romákat itt kell tartanunk” – jegyezte meg Salvini, aki szerint az intézkedést lehetne „személyek regisztrációjának” vagy akár „pillanatfelvételnek” is nevezni.

A belügyminiszter kijelentése – mint a hírügynökségek jelentették – felháborodást váltott ki. A balközép La Repubblica napilap „sokkolónak” nevezte a nyilatkozatot, amire Salvini a Twitteren így válaszolt: „Valaki sokkról beszél”. „Miért? Én is azokra a szegény gyermekekre is gondolok, akiket tolvajlásra és törvénytelenségekre neveltek” – tette hozzá.

Olaszországban 180 ezer roma él, összesen a lakosság 0,25 százalékát teszik ki, ami jóval alacsonyabb arány Görögországhoz, Spanyolországhoz vagy Franciaországhoz képest. A kisebbség mintegy 8000 tagja él Rómában, hozzávetőleg a felük hevenyészett telepeken.

[Forrás: MTI]