2019. szeptember 26., csütörtök: Jusztina napja

Az OMV-Petrom továbbra is halasztja a fekete-tengeri gáz kitermelését

Az osztrák OMV Petrom olajtársaság közölte, hogy a romániai jogi környezet továbbra sem teszi lehetővé, hogy a fekete-tengeri földgáz kitermeléséről döntsenek, de jelezték: továbbra is érdekeltek a projektben és tárgyalnak a hatóságokkal.

A vállalat a bukaresti értéktőzsdén közzétett pénzügyi eredményét részletező jelentésében közölték, hogy az idén 4 milliárd lejt (845 millió euró) fordítanak befektetésekre, miután tavaly ez az összeg 4,29 milliárd lej volt, ami 44 százalékos növekedést jelentett 2017-hez mérten. A vállalat megjegyezte, hogy a Fekete-tenger Neptun elnevezésű kontinentális talapzatában rejlő földgáz kitermelését, amit közösen az amerikai ExxonMobil vállalattal kellene felszínre hozzanak, egyelőre nem tudják elkezdeni.  Ennek oka: a jogi környezet nem teremti meg a szükséges előfeltételeket ahhoz, hogy egy több milliárd értékű kitermelésről döntést hozzanak. “Szeretnénk kitermelni a fekete-tengeri nyersanyagot, ezért továbbra is párbeszédet folytatunk a hatóságokkal, hogy megértsük melyik utat kell követnünk” – olvasható a jelentésben.

Július közepén a média olyan információkat közölt, hogy az amerikai vállalat ki akar vonulni, illetve egy harmadik partnert akar bevonni a beruházásba. Azért, mert elégedetlenek, hogy a kormány a kitermelést lehetővé tevő offshore-törvényben olyan feltételeket szabott, amelyek csökkentik a beruházás nyereségességét. Az információkat azóta sem a romániai hatóságok, sem az érintett vállalat nem erősítette meg, de nem is cáfolta.

A Fekete-tenger Neptun kontinentális talapzatában 42 és 84 milliárd köbméter közöttire becsült gázmennyiség rejlik, amelynek kitermelésében Magyarország is érdekelt, miután tavaly magyar vállalatok kötötték le a két ország gázhálózatát összekötő román-magyar interkonnektor teljes, évi 4,4 milliárd köbméteres szállítási kapacitását.

[Forrás: MTI]

CÍMKÉK

Hozzászólások