2019. május 24., péntek: Eszter, Eliza napja

Az RMDSZ listájára várja a Néppártot és az MPP-t is, persze, nem befutó helyre

A Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati nagyváradi ülésén megerősítette az RMDSZ európai parlamenti jelöltlistájának az első öt helyére jelölt politikusok rangsorát. Kelemen Hunor szövetségi elnök ugyanakkor bejelentette: a listája a március 26-i benyújtásáig nyitva marad az EMNP és az MPP előtt is. Szombatig egyébként 148 300 támogatói aláírást gyűjtöttek össze.

A Nagyváradi Állami Filharmónia termében megtartott SZKT-ülésen 101-en igazolták mandátumukat, 12-en maradtak távol, így a testület határozatképes volt, állapította meg az ülést levezető Biró Rozália képviselő, az SZKT elnöke. A megjelenteket házigazdaként Cseke Attila szenátor, az RMDSZ Bihar megyei elnöke köszöntötte, javaslatára egyperces néma csenddel emlékeztet meg az elmúlt héten elhunyt dr. Budaházy István főgyógyszerészről és dr. Földes Béla orvosról, aki a bihari szervezetben több tisztséget is viselt élete során.

Nem támogatják Toadert

A napirend elfogadása után Kelemen Hunor szövetségi elnök tartott politikai beszámolót, ő az közelmúlt eseményeire reagált. „Olyan a kisebbségi lét, mintha árterületen élnénk” – mondta a politikus, aki szerint olykor váratlan árhullámok jelennek meg. A szövetségi elnök elmondta, hogy az RMDSZ nem támogatja a március 20-án esedékes szavazáson a Fidesz kizárását az Európai Néppártból (EPP), de bízik abban, hogy addig más módon megoldódik a feszültség, és nem kerül sor a szavazásra, mivel az EPP meggyengülésével a szocialisták kerülnének előnybe. „Arra kell törekedniük, hogy az európai pártcsaládok közül az EPP legyen a legnagyobb erő” – tette hozzá.

A szerző felvétele Az ország költségvetése kapcsán mindenkit bírálat illet – vélekedett Kelemen. Mint mondta, a kormányt azért, mert az büdzsét három hónap késéssel készítették el, de példátlan az is, hogy az államfő az alkotmánybírósághoz küldje a törvényt. A parlament a jövő héten tárgyalja újra a költségvetést, ha szükséges módosítanak rajta, és reméli, mihamarabb kihirdetik a jogszabályt, hogy az önkormányzatok legalább áprilisban elfogadhassák a saját költségvetésüket. Az RMDSZ elmondta azt is: ha a szavazásra sor kerül, támogatni fogják az igazságügyi miniszter elleni egyszeri bizalmatlanság indítványt. Szerinte az ügyészi és bírói karrierek szétválasztása és az átjárások szabályzásra szükség volt, a tárcavezető azonban ellentmondó sürgősségi kormányrendeletekkel akarta szabályozni a területet. A kapzsisági adót is tartalmazó 114-es sürgősségi kormányrendeletről elmondta, hogy az energetikai, bankágazatokat nem sürgősségi rendeletekkel, hanem törvénnyel kellene szabályozni, az RMDSZ pedig ragaszkodna a hat hónapos türelmi időhöz, hogy minden érintettnek legyen ideje felkészülni a változásra.

Nyitott a lista az EP-lista

A szövetségi elnök elmondta: a Magyar Polgári Párt úgy döntött, nem küld jelöltet az RMDSZ listájára, ám mint időközben kiderült, nemcsak politikai, hanem technikai akadályai is lettek volna az MPP által kért koalíciós listának. Mivel az MPP elnökeként még mindig Szász Jenő szerepel a pártjegyzékben, a Központi Választási Iroda visszadobta volna a támogatói aláírásokat, amelyekből több mint 148 ezer gyűlt össze szombat reggelig – részletezte Kelemen. A szövetségi elnök azonban leszögezte az RMDSZ EP-képviselőjelölti listája nyitva áll mind az MPP, mind az Erdélyi Magyar Néppárt előtt, de a civil szféra, a kulturális és sportélet képviselőinek is helyet biztosítanak, ha jelentkeznek. Kelemen Hunor – aki maga a lista 43. helyét foglalja el – azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a Szövetségi Állandó Tanács megállapította rangsor nem változik, az első öt helyen tehát Winkler Gyula, Vincze Lóránt, Hegedüs Csilla, Oltean Csongor és Sógor Csaba marad.

Sógor nemmel szavazott

Az SZKT egyébként Sógor Csaba leköszönő EP-képviselő kivételével megszavazta a listát. Sógor Csaba hozzászólásban elmondta, „nem sértettségből” ugyan, de nem támogatja ezt a listát. Jelezte, hogy vannak olyanok az RMDSZ-ben, akik személyén keresztül kötődnek a szövetséghez, és ezek arról tájékoztatták, hogy nem fognak már az RMDSZ-re szavazni. Kelemen Hunor ugyanakkor azt is egyértelművé tette, hogy fontosnak tartja a jó EP-képviselet elérését, hiszen sok függ attól, milyen lesz május 26. után az Európai Parlament összetétele, ahol többek között az európai kisebbségvédelmi polgári kezdeményezést (MSPI) kívánják benyújtani, mely 60 millió embert érint az unióban. Ennek kapcsán azt is elmondta: felajánlják segítségüket a Székely Nemzeti Tanácsnak a aláírásgyűjtéshez, hiszen az MSPI is hasonló utat járt be, bíróság döntött sorsáról. Nagyváradon ünneplik március 15-ét A szövetségi elnök politikai beszámolója után Biró Rozália köszönetet mondott az RMDSZ vezetőinek és Szabó Ödön képviselőnek az egykori Sonnenfeld palota megvásárlásért, amelyben hatezer négyzetméternyi területet állítanak majd a magyarság szolgálatába. Ezután a hozzászólások következtek. A végszavazás előtt Porcsalmi Bálint bejelentette: szombat reggelig 148 300 támogatói aláírás gyűlt össze, illetve, hogy az RMDSZ március 15-i központi rendezvényének helyszíne Nagyvárad lesz.

[Forrás: Maszol]

CÍMKÉK

Hozzászólások