2019. szeptember 23., hétfő: Tekla, Líviusz napja

Az RMDSZ nem akar most kormányra kerülni

Az RMDSZ nem lép be egy kisebbségi kormányba és nem is támogatja azt – nyilatkozta kedden az RFI-nek Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke.

Kelemen emlékeztetett: az RMDSZ már az európai parlamenti választások előtt jelezte, hogy nem támogatja a PSD–ALDE kormánykoalíciót, márpedig „azóta semmi sem változott”. Felidézte ugyanakkor, hogy a szövetség képviselői megszavazták júniusban az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt és semmilyen okot nem látnak arra, hogy a koalíció felbomlása után egy kisebbségi kormányt támogassanak.

Hozzátette: az RMDSZ nem tárgyalt erről a PSD-vel, nem is merült fel az igény erre. Az RMDSZ nem lép be egy kisebbségi kormányba és nem is támogatja azt – szögezte le Kelemen Hunor.

A szövetségi elnök megismételte: az RMDSZ támogatna egy bizalmatlansági indítványt, de hangsúlyozta, a kezdeményezőnek, a PNL-nek feltétlenül fel kell mutatnia egy parlamenti többséget és egy kormányprogramot, mert most már nem lehet azzal érvelni, hogy „úgysem megy át az indítvány”.

Kelemen Hunor kifejtette: az alkotmány 89. cikkelye megtiltja, hogy az államelnöki választások előtt hat hónappal előre hozott választásokat lehessen tartani, így ilyenre idén már nem kerülhet sor.

[Agerpres]

CÍMKÉK

Hozzászólások