2019. május 23., csütörtök: Dezső napja

Bákó megyei rendőrök folytatnak házkutatást az úzvölgyi zsákos akció kapcsán

Házkutatást folytat a rendőrség az úzvölgyi katonatemető román keresztjeinek és ortodox emlékműjének letakarásával összefüggésben Hargita megyében. Az ügyben a Bákó megyei nyomozó hatóságok járnak el.

Cătălina Crețu, a Bákó megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön reggel megerősítette a Krónikának, hogy kollégái házkutatást folytatnak az egy héttel ezelőtti úzvölgyi akció kapcsán. A rendőrségi illetékes közölte, mivel folyamatban lévő vizsgálatról van szó, további kérdésekre egyelőre nem válaszolhat, a rendőr-főkapitányság azonban a nap folyamán részletes tájékoztatást nyújt az ügyben.

Mint arról beszámoltunk, múlt csütörtökön az úzvölgyi civil akciócsoport névtelenségbe burkolózó  tagjai fekete fóliába becsomagolták a román emlékművet és a névtelen román katonák emlékére állított betonkereszteket a Székelyföld és Moldva határában lévő katonai temetőben. A

Az úzvölgyi kezdeményező bizottság jelen lévő tagjai provokatívnak tekintették az akciót, és a civilek távozása után eltávolították a fóliát a román keresztekről. Ennyi azonban elég volt a Bákó megyei rendőrségnek, amely a sajtóban megjelent fényképek alapján hivatalból helyszíni vizsgálatot indított a keresztek becsomagolása ügyében. Ennek eredményétől függően az ügyészség dönti majd el, hogy lesz-e felelősségre vonás. Lapunk a Hargita megyei rendőr-főkapitányság szóvivőjétől megtudta, hogy ők nem vizsgálódnak az ügyben, mert nem illetékesek. Úgy tudni, hogy csütörtökön öt Hargita megyei helyszínen folyik házkutatás rendőrök és ügyészek bevonásával.

Zsákos akciójuk során az aktivisták az úzvölgyi temetőben két táblát is elhelyeztek a következő – román és magyar szöveggel: „Tartósítva a jelenlegi helyzet megoldásáig!” Közölték: „konzerválták” az illegális betonkereszteket, „kivonva a forgalomból” a törvénytelenül felállított kereszteket, amíg a jogi eljárások be nem fejeződnek.

Az úzvölgyi civil akciócsoport petíciónak is szánt közleményében egy héttel ezelőtt üdvözölte, hogy Dormánfalva elállt a temetőben felállított román emlékhely május 17-i felszentelésétől. „Mi sem építünk Caracal legközepibe neogótikus katedrálist, pláne közpénzen, hogy megmásítsuk az eredeti városképet és elraboljuk a város történetét. Fel kellene végre fogni, hogy Románia a romániai magyar kisebbségé is, ez a kisebbség őshonos itt, és abba kellene végre hagyni azt a többségi gyakorlatot, hogy idővel minden területet románként definiálunk újra, fittyet hányva jóérzésre, törvényekre, nemzetközi megállapodásokra és szakmaiságra” – szerepel a felhívásban.

Lapunk egyébként feltárta, hogy a szemeteszsákos akciót végrehajtó, közleményükben magukat névtelen aktivistáknak nevező személyek egyike az Orbán Viktor kormányfőt a tusnádfürdői szabadegyetemen 2017-ben kifütyülő Ladó Andrea, a másik pedig a csíkszeredai Jancsó László Loránd. Utóbbi a közösségi oldalán feltüntetett adat szerint egy jobbára ismeretlen szervezet, a Romániai Székelyek Szövetsége Hargita megyei elnöke.

A Krónika az úzvölgyi civil akciócsoport, továbbá Jancsó László Loránd drótpostacímén felvette a kapcsolatot velük, több kérdést feltéve a román keresztek letakarásával, az ügy hátterével és fejleményeivel kapcsolatban, ám Ladó Andrea feltételhez kötötte a válaszadást

[Forrás: kronika.ro]

CÍMKÉK

Hozzászólások