A bécsi hattyúk után egy berlini kecske is éhes románok áldozata lett

Két Berlinben dolgozó román vendégmunkás még februárban behatolt a Hasenheide parkba, és nemes egyszerűséggel levágott egyet az ott szabadon kószáló angórakecskék közül.  Az indok: állítólag éhesek voltak.

A kecske levágása azonban zajjal járt, amit a közelben járó helybeliek meghallottak, és értesítették a rendőrséget. Azok annak rendje és módja szerint el is fogták az elkövetőket, akik éppen angolosan távozni akartak.

Az egyik gyanúsítottnál egy véres kést találtak,valamint egy hátizsákot, amelyben az állat lábai és egy pár véres kesztyű rejlett. A vizsgálat kiderítette, hogy az áldozat egy Lilly névre hallgató angórakecske volt, amely ráadásul három gidával volt vemhes.

Az egyik románt korábban már elítélték Németországban, minősített lopás miatt. A német hatósági vizsgálatot indítottak, a két vádlott bíróság elé került, ahol beismerték tettüket, bár arra hivatkoztak, hogy azért ölték le a kecskét, mert éhesek voltak, és a munkáltatójuk állítólag nem fizette ki a bérüket. A német bíróság szerdán meghozta az ítéletet: a büntetett előéletű románt tíz, tettestársát kilenc hónapi börtönbüntetésre ítélte.

[Forrás: adevarul.ro]