2019. május 28., kedd: Emil, Csanád napja

Bemutatta „Európa-csomagját” a Jobbik

A Jobbik kormányra kerülése esetén konstruktív, de határozott nemzeti érdekképviseletet kíván megvalósítani az Európai Unióban – közölte Vona Gábor, a párt miniszterelnök-jelöltje csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus hat pontba sorolta az úgynevezett Európa-csomagját. Ennek elemei között szerepet az attitűd-váltás, amit azzal magyarázott, hogy az elmúlt 14 évben két nagyon rossz stílust látott, a baloldal a teljes behódolás stratégiáját valósította meg, a Fidesz pedig a folyamatos veszekedését. Mint mondta, kijelölne egy uniós ügyekért felelős miniszterelnök-helyettest, az ő dolga lenne az uniós érdekképviselet. A pártelnök azt mondta: csatlakozna az unió jövőjéről szóló konzultációhoz, mert meggyőződése, hogy a következő egy-két évben húsz-harminc évre eldől a közösség sorsa. Úgy fogalmazott: egysebességes, igazságos, a nemzetek sokszínűségére épülő Európát tud elképzelni.

Megerősítette, hogy kitart európai béruniós kezdeményezésük mellett, amely arról szól, hogy Kelet-Közép-Európa is részesülni tudjon az EU gazdasági sikereiből, az itt lévő vállalkozások versenyképessé váljanak, a munkaerő pedig kiszabaduljon a “rabszolgahelyzetből”. Vona Gábor arra is kitért: közölni fogják Brüsszellel a migráció témakörében képviselt álláspontjukat, azt, hogy nem fogadják el a kvótákat, a kerítés marad és határőrséget akarnak felállítani.

Hatodik pontként jelezte: az unióban is támogatni fogják a határon túli magyarok autonómiatörekvéseit. Értékelése szerint a kormány az elmúlt években elmulasztotta ezt felvetni a kétoldalú tárgyalásokon és a nemzetközi szervezeteknél, ezért a Jobbik az EU asztalára akarja tenni a kérdést. Vona Gábor – a részvételre biztatva – sorsdöntőnek nevezte a vasárnapi választást, ahol szerinte két külön világról lehet dönteni: az egyik “a jelenlegi orbáni világ”, amely fullasztó, befelé forduló, leszakadó Magyarországot jelent, a másik egy friss, modern, európai, sikeres, boldog és nyugodt Magyarország lehetősége. Utóbbihoz kérnek bizalmat – mondta.

[MTI nyomán]

CÍMKÉK

Hozzászólások