2019. november 15., péntek: Albert, Lipót napja

Botrányhős járatja le az egykor színvonalas Brassói Magyar Napokat?

Toró Tamás

Elérte az erdélyi magyar média ingerküszöbét, hogy a Brassói Magyar Napok elnevezésű rendezvény körül nincs teljesen minden rendben. A bilit az egyik helyi román sajtótermékben megjelent cikk borította ki, mely a fesztiválon tapasztalt komolynak tűnő hiányosságokkal foglalkozott, amire aztán a Krónikában egy magyarázkodó, „nem is úgy volt” típusú cikk jelent meg, a jelek szerint magát önkényesen az esemény főszervezőjének kikiáltó Toró Tamást megszólaltatva. Az adok-kapokba később beszállt a Brassói Magyar Napok Egyesület is, akik szerint Toró jogtalanul bitorolja a fesztivál nevét, visszaél azzal, „kétes hírű rendezvénnyé” züllesztve azt.

Politikai kalandorból rendezvényszédelgő

Toró Tamás neve nem ismeretlen az erdélyi közéletben, bár tény az, hogy többnyire botrányokkal sikerült a figyelem középpontjába kerülnie. 2012-ben belső koalíciós megállapodás értelmében az újonnan alakult Erdélyi Magyar Néppárt jelöltjei az RMDSZ listáján indultak Brassó megyében, Toró így került a brassói önkormányzatba. 2015-ben Sepsiszentgyörgyön egy kocsmai verekedésbe keveredett, ahol a vádak szerint részegen antiszemita megjegyzéseket is tett áldozatára, akinek kiütötte a szemfogát. Toró a vádakat tagadta, arra hivatkozva, hogy a sértett mocskos RMDSZ-esnek nevezte,  az antiszemitizmus vádját pedig azzal hárította, hogy édesanyja is zsidó származású. Ekkor az RMDSZ lemondásra szólította fel, vállalhatatlannak nevezve személyét, akiről közismertek hasonló megnyilvánulásai. 2016-ban Toró megpróbálta megpuccsolni a Néppárt brassói szervezetét, majd nem meglepő módon az RMDSZ-nél kötött ki, (úgy látszik ekkor már nem zavarta a „mocskos RMDSZ”, és a kényes ízlésű tulipános szövetség számára sem volt már vállalhatatlan) ahol befutó helyet ajánlottak fel neki. Toró azóta is az RMDSZ szekerét tolja.

Az elhatárolódástól a felelős funkcióig. Forrás: rmdsz.ro

Az elmondása szerint általa kitalált Brassói Magyar Napokat is sikeresen „átmentette” az RMDSZ égisze alá, amit érthető módon sokan nem néznek jó szemmel, azzal vádolva Torót, hogy egyszerűen ellopta a nevet és a rendezvényt. Erről tanúskodik a Brassói Magyar Napok Egyesület facebook bejegyzése, amiben határozottan kijelentik, hogy Toró Tamás bitorolja a nevet, és meglehetősen kemény hangon határolódnak el tőle.

Toró – aki „mellesleg”garázdaságért felfüggesztet börtönbüntetést kapott – a jelek szerint élvezi az RMDSZ bizalmát, ugyanakkor főszervezőként sokak szerint egyre alacsonyabbra teszi a lécet a brassói és környékbeli magyarokat megszólítani hivatott Brassói Magyar Napokon. Az ilyen jellegű fesztiváloknak egyik fő vonzereje az , hogy minden szabályt maradéktalanul betartva a román többség számára is képesek felmutatni a magyarság értékeit, legyenek azok gasztronómiai különlegességek, koncertek, vagy más kulturális megnyilvánulások. A Kolozsvári Magyar Napok, a Szent László Napok, vagy éppen a Partiumi Magyar Napok által magasra tett mércét nehéz tartani, főleg akkor ha valaki saját egyéni érdekeit próbálja érvényesíteni közösségi szolgálatnak álcázva. Elég egyetlen helyen elrontani a dolgot, mint ahogyan az most Brassó esetében felmerült, a minőség romlásának az egész magyar közösség látja kárát. Különösen súlyos lehet ez a szórványban, ahol a nehezen felépített arculatot roppant könnyű lerombolni, a közösség bizalmát megingatni pedig elegendő egyetlen nem oda illő személy felelőtlen, önző magatartása is. Talán ezt is meg kellene fontolnia azoknak, akik komoly összegekkel, vagy éppen saját, verejtékes munkával felépített imidzsükkel támogatják a Brassói Magyar Napokhoz hasonló eseményeket.

Barta Béla

CÍMKÉK

Hozzászólások