William J. Burns, a CIA igazgatója titokban az ukrán fővárosba utazott az előző hétvégén, hogy tájékoztassa Volodimir Zelenszkijt, mire lehet számítani Oroszországtól az elkövetkező hetekben, illetve hónapokban. William Burns látogatásaElolvasom

„Az amerikaiak és szövetségeseik teljes körű hibrid háborút indítottak Oroszország ellen” – fogalmazott Anatolij Antonov. Az amerikai kormányzat szövetségeseivel együtt teljes körű hibrid háborút indított Oroszország ellen – mondta AnatolijElolvasom

A szabadcsapatok aktív ellenállást folytatnak az orosz hadsereggel szemben. Az Unian hírügynökség értesülései szerint Kurilivkában az ukrán partizánok felszámolták az orosz megszállók egy csoportját. Az akcióról a Nemzeti Ellenállási Központ számoltElolvasom

Az atomhatalmak soha nem vesztenek – idézi a Mandiner Dmitrij Medvegyevet. A védelmi tanács helyettes vezetője egyúttal „szerencsétlennek” nevezte a nyugati katonai vezetőket. „A NATO ramsteini bázisán a nagy katonai vezetőkElolvasom

Új szintre emelkedett a szóháború a két ország vezetői között. „Nem vagyok biztos benne, hogy az orosz elnök, aki néha megjelenik a képernyőn, tényleg ő lenne. Nem tudom, hogy őElolvasom

Dmitrij Medvegyev, egykori orosz elnök, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese, putyinista provokátor újból nukleáris háborúval fenyegetőzött. Ezúttal a davosi Világgazdasági Fórum apropóján hasalt rá a klaviatúrára, ugyanis azt kifogásolta, hogyElolvasom