Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán a RIA orosz állami hírügynökségnek arról beszélt, Oroszország nem fogadja el az ukránok békefeltételeit, és nem fogja tárgyalási alapként használni Zelenszkij béketervét. Lavrov arról isElolvasom

Orbán Viktor tegye fel magának a kérdést, hogy békét akar-e. Ha a válasz igen, akkor fel kell használnia szoros kapcsolatait Moszkvával – áll az ukrán külügyminisztérium közleményében, amelyben azzal vádoljákElolvasom

Új célokat állított 2023-ra a hadsereg elé Kim Dzsongun észak-koreai vezető a hatalmon lévő Koreai Munkapárt ülésén – jelentette szerdán a helyi állami média. A KCNA beszámolója szerint a KözpontiElolvasom

Az orosz kormány ultimátumot adott Ukrajnának, hogy teljesítse Moszkva javaslatait, beleértve az Oroszország által ellenőrzött területek átadását, különben az orosz hadsereg dönt a kérdésben – írta a Reuters. „A rezsim általElolvasom

Az ismert civil áldozatok száma közelít a hétezerhez. A tényleges szám ennél jóval magasabb lehet. Az ENSZ adatai szerint február 24. és december 26. között 6884 civil, köztük 429 gyerekElolvasom

Óriási tömegbaleset történt Kínában, miután több mint 200 jármű egymásba csúszott Csengcsou város egyik hídján a nagy ködben. Egy ember meghalt abban az óriási tömegbalesetben, amely szerdán történt a kínaiElolvasom

Ferenc pápa szerdán imára szólított fel mindenkit, XVI. Benedek pápa ugyanis nagyon beteg. Ferenc pápa a felhívást általános audienciája végén tette, a Vatikán azonban nem közölt részleteket egyelőre. Szeretnék mindenkitőlElolvasom

Aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök azt a rendeletet, amely különleges gazdasági intézkedéseket léptet életbe arra válaszul, hogy nyugati államok árplafont vezettek be az orosz kőolajtermékekre és kőolajra. A vonatkozó dokumentumotElolvasom

Bemutatta az első orosz gyártmányú bankautomatát a Tinkoff Bank – közölte kedden a RIA Novosztyi hírügynökség. „Ez az első üzembe helyezett ATM, amelyet nemcsak Oroszországban terveztek, de itt is szereltekElolvasom