Az indiai védelmi beszerzési bizottság jóváhagyta a rakéták beszerzését. Először az indiai légierő kap a Pralay nevű hagyományos robbanófejekkel ellátott rakétákból, majd a szárazföldi erőknek is szállítanak. A Pralay 150-500Elolvasom

Kína tengeri, illetve légi „csapásmérő hadgyakorlatokat” tartott Tajvan térségében vasárnap válaszul az Egyesült Államok és az önálló kormányzattal rendelkező sziget provokációjára – közölte vasárnap a kínai hadsereg. Mindez határozott válaszElolvasom

A rohammentő-szolgálat (SMURD) két helikoptere is segít annak a négy ukrán állampolgárnak a keresésében, akik eltévedtek a Máramarosi-havasokban, amikor a hegyeken átkelve próbáltak meg átjutni Ukrajnából Romániába. A hatfős csoportbólElolvasom

Spanyolország északnyugati részén egy kisbusz a hídról az alatta hömpölygő folyóba zuhant, eddig három halottról számoltak be a helyi hatóságok. Spanyolország északnyugati részén legalább hárman meghaltak, négyen pedig eltűntek, miutánElolvasom

December 24-én este is összecsapások voltak a rendőrség és a kurd közösség tagjai között Párizsban. Az utcai összetűzésben hárman meghaltak, hárman pedig megsebesültek. A tiltakozók gépkocsikat forgattak fel, aminek következtébenElolvasom

Kína leállította a napi adatok közlését a koronavírus-járványról. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleménye szerint az adatokat csak a közegészségügyi intézet számára továbbítja tájékoztatás és kutatás céljából. Az egészségügy-minisztérium feladataitElolvasom